Connect with us

Hír

A Jaguars safetyt, a Ravens elkapót igazolt

Augusztusban is lehet még erősíteni a kereteken, ezt most megtette a Jaguars és a Ravens is. Előbbi egy safetyt, utóbbi egy elkapót szerződtetett.

A Jaguars a veterán Adrian Amost igazolta le, aki egy évre írt alá, vélhetően veteránminimum közeli összegért. A 2015-ben ötödik körös játékos a Bearsben játszott nagyon sokáig, majd a Packersben húzott le pár évet, tavaly pedig a Jetsben és a Texansban is megfordult. Mivel New Yorkból menesztették, így látható, hogy alaposan megkopott már, de fejben nyilván még mindig jó és futás ellen még akár hasznos is lehet. Jacksonville-ben Andre Cisco és Antonio Johnson számít a két kezdőnek jelenleg, illetve fun fact, hogy Amos együtt játszott Green Bayben a slot cornerré avanzsáló Darnell Savage-dzsel.

A Ravens pedig a veterán elkapó Russell Gage-et szerződtette, szintén egy évre, szintén vélhetően veteránminimum közeli összegért. A 28 éves játékos korábban a Falcons és a Buccaneers elkapója volt, tavaly viszont sérülés miatt az egész idényt ki kellett hagynia. Baltimore-ben Zay Flowers, Rashod Bateman és Nelson Agholor biztosan beelőzi, de a WR4 szerepkörre lehet esélye. Legutóbbi szezonjában 426 yardot és 5 TD-t szerzett a Buccaneersben.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x