Connect with us

Hír

A Patriots és az Eagles nyitotta az előszezon második körét, Drake Maye végre többet játszott

Egy mérkőzést rendeztek csütörtök este az előszezonban, a Patriots fogadta az Eaglest. A Sasoknál a kezdők egy-két kivételtől eltekintve egyáltalán nem játszottak, így elsősorban az 1/3-as újonc irányító Drake Maye szereplése volt fókuszban a Hazafiak oldaláról.

Maye múlt héten mindössze egy drive-ot kapott, ott sem engedték szabadjára, szóval ez volt az első igazi lehetősége megmutatni magát. És biztató is volt, amit láttunk. Most négy támadássorozatot is kapott, és ugyan a 6/11, 47 yard statisztikai lapja nem néz ki valami jól, de emellett futott egy touchdownt, és volt egy ilyen egészen parádés passza, amit elejtett az elkapója:

Még összességében egy ütemmel sokszor elkésett, egy picit fel kell még gyorsítania mindent, de ez nyilván abszolút benne van egy újoncnál az előszezonban.

Egyébként Jacoby Brissett is kapott három drive-ot, két three-and-out között volt egy ígéretes támadás, azonban a red zone-ban interceptiont dobott, amit Avonte Maddox akár pick-6-re is visszahordhatott volna, de annyira nem erőltette meg magát.

Az Eaglesnél csak a cserék és az ő cseréik játszottak, de irányító fronton Kenny Pickettet rossz volt nézni, míg a harmadik számú Tanner McKee-t sokkal jobb. Ha szabad lenne a verseny, akkor valószínűleg utóbbinak kellene QB2-nek lennie, de úgy néz ki ezt nem veszik el Pickettől a szezonra.

A mérkőzést egyébként az Eagles nyerte 14-13 arányban. Itt egy összefoglaló.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x