A Denver Broncos átadólistára tette a sztárcorner Aqib Talibot.
Talib 2014-ben egy 6 éves, 57 millió dolláros szerződést írt alá a Denver Broncos-zal. A csapat rizikózott, hisz a corner annyira balhés és sérülékeny, mint amennyire tehetséges, de a történelem őket igazolta. A Super Bowl győztes védő azonban részegen sikeresen lábon lőtte magát a nyáron, ami miatt akár börtönbüntetésre is ítélhetik. Vélhetőleg ez áll a hirtelen jött átadólista mögött. Valamint az, hogy lassan az első körös Bradley Robynak is szerződést kellene adni.
Ha nem csukják le, akkor elég valószínűtlen, hogy idén Talibot kivágják. A játékos elküldése után 11 millió dollár halott pénz maradna a sapkában, jövőre viszont csak kettő, így nincs értelme elsietni a dolgot. Egy csere esetén azonban csak 3 millió dollárt kellene benyelni a Broncosnak, miközben 7 milliót spórolnának 2016-ban. Igazából erről szólhat ez az egész, hisz egyrészt Talib már 30 éves, sokat is keres, ráadásul az eltiltás és a börtön is benne van a pakliban, egy 5-6. körös cetlinél nem remélhetnének többet Denverben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások