Eltiltós kedvében volt az NFL tegnap, ugyanis több játékost is elmeszeltek pályán kívüli ügyek miatt. Nincs viszont köztük a Chiefs elkapó Rashee Rice, akinek nem zárult le még a jogi folyamata, ezért egyelőre kivár a liga a büntetéssel.
Eltiltották viszont öt meccsre a Cardinals elkapóját, Zay Jonest, aki a vádak szerint bántalmazta a gyermeke anyját. Tavaly novemberben tartóztatták le, de végül nem indult ellene büntetőeljárás. Ettől még az NFL-nek jogában áll eltiltani a saját nyomozása alapján, amit meg is tettek. A Jaguarstól szerződtetett játékos kezdő is lehetett volna Arizonában, így viszont Marvin Harrison mellett Michael Wilson és Greg Dortch fog a legtöbbet játszani az első öt meccsen.
Szintén eltiltották a Rams kezdő bal oldali tackle-jét, Alaric Jacksont. Neki két mérkőzést kell kiülnie, bár az okok egyelőre nem ismertek, csak annyit tudni, hogy ő is a Magatartási Szabályzat ellen vétett. A Rams támadófalára ráját a rúd, hiszen többen is sérüléssel bajlódnak a kezdőből, szóval a szezon elején lyukas lehet az egység. Jackson helyén majd Joe Noteboom fog kezdeni.
Emellett az NFL egy meccsre eltiltotta a szabadügynök cornerback JC Jacksont is, aki ellen tavaly szeptemberben gyorshajtás miatt adtak ki körözést, azonban ő később a bíróságon sem jelent meg.
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2