Dak Prescott a liga egyik top 10-es irányítója, aki ráadásul még csak 31 éves, így elvileg fel sem kellene merülnie annak, hogy távozhat a Cowboystól. A csapat viszont még mindig nem hosszabbított vele és Jerry Jones szavai alapján idén ez jó eséllyel már nem fog megtörténni.
“Folyamatosan egyeztetünk. Ugyanakkor meg kell érteni, hogy már gyakorlatilag tart a szezon – zajlanak az edzések, stb. Ilyenkor már nem akarod megzavarni a felkészülést, és tízből kilenc esetben a már meglévő szerződésekkel kell dolgoznod”
– mondta a Cowboys tulajdonosa (via PFT).
Sok csapat van, ahol az alapszakasz kezdete után már nem foglalkoznak a szerződésekkel, bár ahogy mindig, ezeknél a gárdáknál is vannak kivételek. A Cowboys egyébként hagyományosan nem tartozik közéjük, és különben is, egy irányító megtartása mindennél fontosabb. Pláne úgy, hogy Prescottra nem lehet franchise taget tenni, így ha nem kap még idén szerződést, úgy jövőre egész biztosan tesztelni fogja a piacot, ahol könnyen 60 millió dolláros szerződést kaphat.
Továbbá érdemes megjegyezni, hogy nem csak a QB, de az elit elkapó CeeDee Lamb is új szerződést akar, illetve ott van még a pass rusher Micah Parsons is. Jones szavainak alighanem ők sem örülnek.
Legfrissebb cikkeink
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
- BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- Imi1975 on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- Cseh Tibor on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- bollokg on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- ThySoul on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Ragi on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- merlin on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
Áll in, rebetli. Egyébként Dak szerintem egy Cousinshoz hasonló csapda irányító, sok mindenre jó, nehéz pótolni, de SB garantáltan nem lesz vele.
Szégyeld magadata a hasonlatodért! :)
Cousins hozza magát a PO-ban is (már amikor egyáltalán bejut oda :D). Ellentétben Dakkal, aki folyton összezuhan a rájátszásmeccsekre. Másként szólva, ha teszel Kirk köré egy csapatot (például amilyen Dallasban van), akkor ő elvisz téged az SB-be. Prescott erre (is) képtelen.