A Vikings engedélyezte a DT Jaquelin Roynak, hogy cserepartnert keressen magának. Amennyiben a tavalyi ötödik körös védőnek ez nem sikerül, úgy kivágják.
Rúgót cserél a Packers, ugyanis a csapat most menesztette a tavalyi kezdő Anders Carlsont. A 2023-ban hatodik körös kicker újoncként 33-ból 27 mezőnygólt értékesített, illetve 39-ből 34 extrát lőtt a póznák közé.
Houstonban sem tudta megmenteni a karrierjét CJ Henderson. A 2020-ben 1/9-es corner idén igazolt a Texanshoz, de nem fért be még a rotációba sem.
A Saints meneszti James Robinsont. A futó draftolatlan újoncként 1070 yardot és hét TD-t szerzett a Jaguarsban, illetve volt 344 elkapott yardja és három TD-je a levegőben. Azóta nemcsak, hogy kiszorult a kezdőből, de a Jetsnél, a Packersnél és a Saintsnél is elbukott.
A Giants kivágja Allen Robinsont. A Jaguars korábbi második körös elkapójának teljesítménye teljesen megkopott. Legjobb évében 1400 yardot és 14 TD-t szerzett, a Bearsben sokáig top 10-es szinten játszott, de az elmúlt három évben teljesen használhatatlan volt, pedig négy csapatnál is próbálkozhatott.
Lapátra került többek között az irányító Bailey Zappe (Patriots), Kareem Jackson (Bills), az interception-király Nathan Peterman (Raiders), a pass rusher Carl Lawson (Cowboys), illetve a futó és szélsebes visszahordó Kene Nwangwu (Vikings).
A Texans menesztette Noah Brownt. Nagyon erős a csapat WR-fronton, Brownt nagy meglepetés lenne, ha nem vinné el valaki waiveren. Tavaly 567 yardja volt.
Meglepő OL-cut Dallasból: Josh Ballt talán nem sokan ismerik, de elég jó nyara volt és akár a legjobb csereguardnak tűnt a csapatban.
Változhat a Browns QB-terve. Állítólag tudatták Dorian Thompson-Robinsonnal, hogy megtartják (voltak pletykák, hogy elcserélnék). Így viszont Jameis Winstont vagy Tyler Huntley-t cserélhetik el, hiszen négy QB-t csak nem fognak a rosteren tartani.
Legfrissebb cikkeink
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
- BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
Legutóbbi hozzászólások
- Gubameister on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- Pedro44 on A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- Imi1975 on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- Cseh Tibor on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- bollokg on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- ThySoul on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Ragi on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen