Időnként vannak nagyon félresikerült draft classok. Úgy néz ki ilyen volt a Commanders tavalyija is, és ezt már ők is beismerik. Ugyanis hét játékost választottak ki a 2023-as börzén, ebből ötöt már most, másodévük kezdete előtt kivágtak, ami szinte példa nélkülinek számít.
Az első körben a cornerback Emmanuel Forbes érkezett, aki nagyon gyenge újonc éven van túl és nem számít kezdőnek jelenleg. De ő legalább még a rosteren van. Ahogy a második körös Quan Martin is, aki csak a szezon utolsó harmadában számított kezdőnek tavaly, nem is játszott valami jól, de úgy tűnik neki azért lehet szerepe safetyként, talán kezdő is lesz. Utánuk viszont konkrétan senki nem maradt az idei 53 fős keretben.
A harmadik körös center Ricky Stromberget még viszonylag bírtuk is prospectként, de láthatóan nagyon nem vált be és nem véletlen hozták elé Tyler Biadaszt idén. A kivágása ettől még meglepő, de úgy tűnik ennyire rossz volt a színfalak mögött. A negyedik körben a tackle Braden Daniels, az ötödikben a pass rusher KJ Henry, a hatodikban a futó Chris Rodriguez, a hetedikben a defensive end Andre Jones érkezett, de mindegyiküket kivágták már.
Így azért nehéz jó csapatot építeni. De talán majd az új vezetőségnek sikerül.
Legfrissebb cikkeink
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Bujdy on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Gubameister on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- Pedro44 on A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
A 2023-as draft óta:
került a csapathoz.
Valószínűleg ők nem ezeket a játékosokat húzták volna 23-ban. Meg ilyenkor amúgy is várható egy nagytakarítás és rebuild. Csak hogy legyen picit kontextusba helyezve…