Az Eagles kiadta korai sérülésjelentését, amin az szerepelt, hogy az idén a piacról szerződtetett és kezdőbe várt linebacker Devin White nem fog tudni pályára lépni a bokája miatt, el sem utazott a csapattal Brazíliába, ahol a Sasok a Packers ellen játszanak péntek este.
Úgy számoltunk az edzőtábor kezdetén és igazából a közepén-végén is, hogy White lesz a kezdő középső linebackere az Eaglesnek, de az első héten biztos nem így lesz. Sőt, Jeff McLane most arról számolt be, hogy a sérülése nélkül is csak csere lett volna, mivel a két éve harmadik körös Nakobe Dean kiütötte a tábor alatt, jobban teljesített nála – mellette pedig a szintén idén igazolt Zach Baun fog játszani gyenge oldali linebackerként.
Az jó kérdés, hogy így White-nak milyen szerepe lesz majd, ha visszatér sérüléséből. Albert Breer egyébként arról is beszámolt most, hogy a kivágások napján voltak olyan pletykák, hogy az Eagles elcserélné White-ot. Mindenesetre nélküle nagyon vékony az egység, az ötödik körös újonc Jeremiah Trotter Jr., a tavalyi draftolatlan Ben VanSumeren, illetve a veterán special teamer Oren Burks van még a kezdő duó mögött.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
Legutóbbi hozzászólások
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Bujdy on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza