Két holdoutoló játékos bevethetősége is kérdéses az első fordulóban, pedig már péntekre fordult a naptár.
A Bengalsnál az a várakozás, hogy Ja’Marr Chase játszani fog a Patriots elleni nyitómeccsen, annak ellenére, hogy az egész edzőtábort kihagyta és tegnap is csak limitáltan vett részt a tréningen. Azt egyelőre nem tudni, hogy sikerül-e megállapodniuk a feleknek egy szerződésről a vasárnapi találkozó előtt. Ian Rapoport információi szerint a Bengals egy elég komoly ajánlatot tett le Chase elé (jelentsen ez bármit is), azonban az elkapó továbbra is a legjobban fizetett játékos akar lenni a poszton, azaz legalább egy centtel meg akarja előzni barátját Justin Jeffersont, és az ő évi $35 milliós fizetését. Ilyen ajánlatot tehát még biztosan nem kapott.
A Jetsnél továbbra sem jelent meg Haason Reddick, ennek ellenére Robert Saleh főedző még nem zárja ki, hogy pályára lépjen a hétfő esti rangadó a 49ers ellen – habár reálisan nézve jelenleg nem sok esély van erre. A pass rusherért tavasszal cserélt a Jets, de nem adtak neki új szerződést, így Reddick egyelőre egy percet sem töltött együtt a csapattal. És mivel már összeszedett vagy $5 milliónyi büntetést, így könnyen elképzelhető, hogy egy meccspénzt is simán felad azért, hogy átadja az üzenetét: új szerződés nélkül ő tényleg nem játszik. Kíváncsian várjuk, ki adja be (előbb) a derekát.
Legfrissebb cikkeink
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani