A Dolphins hosszabbított Jalen Ramsey-vel, írja minden releváns forrás. A corner egy 3 éves, 72,3 millió dolláros szerződést írt alá, ami új pénzben évi 24,1 milliót jelent, amivel megdöntötte Patrick Surtain rekordját. Karrierje során tehát már másodszor lett Ramsey a liga legjobban fizetett cornere.
Ramsey-t a Jaguars választotta ki a 2016-os draft 6. választásával, majd 2019-ben két első körös pickért cserébe elcserélte a Ramshez, ahol bajnokságot is nyert. Tavaly került a Dolphinshoz mindössze egy 3. körös pickért és egy csere tight endért cserébe, ami sokkal inkább a fizetésének, mintsem a játéktudásának szólt.
A hozzá fűzött reményeket ugyanakkor első évében nem sikerült maradéktalanul beváltania, egy sérülés miatt ugyanis a 2023-as idény első hét meccsét kihagyta. Egészségesen viszont jól teljesített, a felé szálló labdák mindössze 54,8 százalékából lett elkapás, illetve karriercsúcsot jelentő 52,9-es passer ratinget engedett az ellenfelek irányítóinak.
Októberben már 30 éves lett, így jó eséllyel ez az utolsó komolyabb szerződése.
Legfrissebb cikkeink
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
Ez szerintem merész, nagyon jó játékos de már lassult és ha ez a folyamat nem áll meg(nem fog) akkor ez elég hamar probléma lesz…