Connect with us

Hír

Ja’Marr Chase szó szerint betegre aggódta magát az új szerződése miatt

Továbbra sem tudni, hogy Ja’Marr Chase pályára lép-e a mai Patriots elleni találkozón. A sztárelkapó az egész edzőtábort kiülte, mert új szerződést szeretne magának, amit még mindig nem sikerült tető alá hozni. Már így is “kérdőjeles” volt az állapota a hivatalos sérülésjelentésen gyakorlatilag egy fantom sérülés miatt, most viszont hozzátették a csapatnál, hogy betegség miatt kérdőjeles a játéka. Úgy tűnik tehát, hogy betegre aggódta magát az új szerződése miatt.

Chase úgy nyilatkozott pár napja, hogy elég közel vannak már az álláspontok és hogy új szerződés nélkül is játszana, de ezt jelenleg nem tudjuk készpénznek venni, lehet csak marketingfogás volt. Valószínűbbnek tűnik, hogy nem lesz új szerződés a mai napon és Chase sem fog beöltözni a Patriots ellen. Arra viszont nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy meddig hajlandó elmenni az elkapó, hány meccset ülne ki – vagy a Bengals mikor adja be a derekát.

Chase hiányzása egyébként azt is jelentené, hogy két top elkapója nélkül lépne pályára a Bengals a Patriots ellen, hiszen Tee Higgins is kihagyja a találkozót sérülés miatt. Így Andrei Iosivas, Charlie Jones és Trenton Irwin lenne a három legjobb elkapója a csapatnak.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cheetah008
Cheetah008
2024-09-08 12:15

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az ügynökök és az ügyvédeik mennyire vannak benne az holdout/minél nagyobb új szerződés mizériában.
Az tuti, hogy a talajok mellett ezek is nyakig benne vannak a játékosok vérének a szívásában, csak éppen a túloldalról.
Simán el tudom képzelni, hogy keményen , pszichológiai módszerekkel megdolgozzák őket rendesen stb.míg egy-egy szerződést tető alá hoznak.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x