A Panthers mindössze 18 meccs után leültette a tavalyi 1/1-es Bryce Youngot a padra, ami nem sok jót jelent az NFL-es karrierjének. Carolinában már biztos nem lesz belőle irányító, legalábbis nem láttunk még sosem olyan példát, hogy valakit leültetnek, majd ugyanannál a csapatnál még újjáélessze a karrierjét. Arra viszont már igen, hogy más franchise-nál kezdő legyen, épp ezért merülhetett fel sokakban az elcserélésének gondolata.
A főedző Dave Canales viszont lelőtte ezeket a spekulációkat:
“Ez nem olyan dolog, amit megfontolunk.”
Persze kérdés, mennyire lehet hinni neki, hiszen a vasárnapi mérkőzés után még úgy nyilatkozott, hogy Young a kezdő irányítója, másnap pedig leültette a padra (hogy ebbe másnak fentebbről volt-e beleszólása, arról megint csak spekulálni lehet). Youngnak biztos az lenne a legjobb, ha valaki látna még benne valamit és cserélne érte (esetleg a Dolphins, ott lehetne a legjobb esélye bárminemű feltámadásra), és a Panthersnél is lehet, hogy a további kellemetlenségeket elkerülendő el lehetne őt passzolni.
Ugyanakkor jelenleg Andy Dalton mögött nincs más irányító a keretben, legfeljebb a gyakorlócsapatos Jack Plummer, így pedig azért nem egyszerű megválni Youngtól. Talán majd a holtszezonban.
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
Így is van. Sokkal stílusosabb, ha majd kivágják év végén.