A Chargers kérdőjeles besorolást adott Justin Herbertnek a mai Steelers elleni mérkőzés előtt, azonban a csapatnál optimisták, hogy az irányító tudja vállalni a játékot. Ezzel együtt nem hoztak még végleges döntést és Jim Harbaugh elmondása szerint majd csak a mérkőzés előtti bemelegítés során derül ki biztosra, hogy Herbert pályára léphet-e a bokasérülését követően.
Általában az ilyen bokasérülések többhetes felépülést igényelnek, habár az irányítóknál azért kevésbé terhelődik a testrész, mint sok más posztokon játszóknál. Illetve tudjuk, hogy Herbertet milyen kemény fából faragták, hiszen például törött bordákkal is vállalta a játékot két éve. Vélhetően a mozgékonysága limitált lesz, ha pályára tud lépni, ami nem jó előjel a rettegett Steelers védőfal ellen, de nyilván még mindig jobb esélyekkel indul harcba a csapat, mintha Easton Sticket (vagy Taylor Heinicke-t) kellene beküldeni.
Ezzel együtt a Chargers természetesen nagy mértékben igyekszik majd a futásokra támaszkodni – meglátjuk milyen sikerrel az eddigieknél egy jóval keményebb ellenféllel szemben.
Legfrissebb cikkeink
- Több csapat is cserélne Bryce Youngért
- A Chargersnél optimisták, hogy Herbert tudja ma vállalni a játékot
- Ma még Malik Willis kezd a Packersben, de Love jó eséllyel visszatérhet jövő héten
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 3. fordulóra
- IR-re került a Steelers első körös újonca és a Broncos legjobb pass rushere is
- Hétfőn visszatér Tee Higgins
- Hosszabbított futójával a Ravens
- A Raiders egész évre elvesztette pass rusherét, megsérült a Jets tackle-je
- Sok a nagynevű hiányzó a héten
- Erősen kérdőjelessé vált Justin Herbert hétvégi játéka
- FK! Preview #3
- Szombati beszámoló #2 – College foci 2024
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- ThySoul on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Fetyke on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Pedro44 on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat