A Patriots tight end Martellus Bennett szokott furcsákat mondani. Gyakran. Kedvenc témájának számít volt munkaadója, a Bears, illet annak irányítója, Jay Cutler.
“Egy rakás puhapöcs volt a rosteren, ezért nem nyertünk mérkőzéseket. Az edzők pedig imádták ezeket a puhapöcsöket” – mondta Bennett. Cutlert külön kiemelte, hogy nem volt a csapat vezére, hiába kellett volna annak lennie, ezt pedig mindenki tudta az öltözőben.
Bennett három évig volt Chicagóban, 43 meccsen lépett pályára, ezeken 14 TD-t és 2000+ yardot szerzett. Idén szerezte meg a Patriots egy negyedik körös pickért, és bár korrekten pótolta Gronkowskit, igazán nem nagyon virított a csere irányítókkal. Nem úgy Tom Bradyvel: az extraklasszis irányító rögtön 3 TD-passzal kínálta meg, nem csoda, hogy még kevesebb lett Cutler a szemében. Mondjuk tegyük hozzá, hogy ezt a fajta szabadszájúságot nem nagyon szereti Bill Belichick mester, úgy tűnik, Bennett még nem kapta meg a szokásos sablonválaszokat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások