Minisorozatunk következő részében az NFC északi csoportjában vizsgáltuk meg, melyek a támadók és a védők leggyengébb láncszemei csapatonként. Sok olyan csapat volt, ahol nem kellett ezen sokat gondolkodni, de akadtak olyan helyzetek is, ahol a bőség zavara állt fenn. Igyekeztünk olyan játékosokból válogatni, akik azért a kezdőcsapat részei, vagy legalább is sokat vannak a pályán, mert ha a csereembered rossz, az még nem feltétlen akkora baj. Az NFC South ITT érhető el.
Chicago Bears
Offense – Jay Cutler, QB
A csoport leggyengébb csapatánál kezdünk, és ha már lúd, legyen kövér alapon jól bele is rúgunk az idei szezont már a fotelben néző Jay Cutlerbe. Bár egy új tackle sem ártana Chicagóba, ordít ez a csapat egy új irányítóért. Évek óta megy a huzavona az ő és a Bears kapcsolatáról, aminek könnyen lehet, hogy jövőre vége szakad. A Bears egy új, fiatal csapatot épít, amiből pár építőkocka mellett a legfontosabb fogaskerék hiányzik: egy franchise irányító. Látva a jelenlegi helyzetüket, erre nagyon hamar orvoslást találhatnak a drafton, és így Cutler is fölösleges lesz a rosteren. Hiába az ígéretes támadósor, nem tud vele egyről a kettőre jutni a Bears, ami nem mindig az ő hibája volt, de ha már Szeles város, akkor itt az ideje a változás szelével új dolgot kipróbálni.
Defense – A CB állomány
A front7 nagyon szépen kezd alakulni John Fox kezei alatt, a draftról és a szabadügynök piacról is jó játékosokat sikerült magukhoz csábítani kár, hogy nagy részük sérült vagy eltiltott, amin viszont lenne mit javítani, az a secondary, azon belül is a cornerek. Kyle Fuller kiesésével sokat esett vissza a passzvédekezés a Bearsnél, amire mindenképp megoldást kell találniuk vagy így, vagy úgy. Szerencséjükre egy nagyon ígéretes CB class lesz a 2017-es drafton, így lehet bőven válogatni a sok prospect között.
Green Bay Packers
Offense – TE játék
Nehéz volt köztük és az elkapók között választani, de amíg az elkapók néha tudnak értékelhető teljesítményt nyújtani, addig ez a tight endeknél nagyon ritka. Cook mondjuk egy igen komoly meccsel tért vissza, de ott is volt egy akkora dropja, amiért ott helyben téptem volna szét a szerződését. Rodgers a legjobb kezű játékos a csapatban állítólag, ami egy hasznos dolog, csak se blokkolni, se sprintelni nem tud, rövidpasszoknál meg ritkán kap labdát. Cooknak megvan a sebessége, csak ő meg már a Ramsben sem bánt valami ügyesen a labdával, és ez most sem változott. 2-3 ígéretes tight end a 2017-es drafton is várható, valamelyikre érdemes lehet beruháznia Ted Thompsonnak.
Defense – A CB állomány
Nem túl szerencsés kétszer ugyanazt írni, de mit csináljon az ember a liga legrosszabb passz elleni védekezésével? Sam Shields ismét megsérült, és idén már nem is tér vissza, Damarious Randall pedig csak múlt héten léphetett újra pályára – ő sem a legjobb corner, de a UDFA cornereknél sokkal jobb megoldás. A védőfalból Kenny Clark a leggyengébb, de egy újoncot nem szívesen írnék gyenge láncszemnek, az ILB sornál pedig sokkal nagyobb probléma jelenleg a CB poszt. Shields rettentő sokat keres ahhoz képest mennyiszer egészséges, nincs kizárva, hogy a draft első körét ismét erre a posztra áldozzák Green Bayben.
Minnesota Vikings
Offense – T.J. Clemmings, LT
Ez volt az a rész, ahol gondolkodás nélkül tudtam, kit fogok beírni. Clemmings borzalmasan játszik idén, konkrétan 0 védelmet nyújt Bradfordnak, ami egy vakoldali tackle-nél nem túl jó ómen. Konkrétan az nem veri meg aki nem akarja, még a sérülésektől megtizedelt Vikings falból is kilóg a teljesítménye lefelé, amire a Vikings playoff álmai is rámehetnek.
Defense – Chad Greenway, LB
Nehéz gyenge láncszemet keresni a liga egyik legjobb védelméből, ahol ráadásul szinte minden játékos a rotáció része, ráadásul a 4-3-as base felállás is csak kisebb százalékban láthatók. Utóbbi miatt Greenway snapszáma csak 308, mégis ha kéne valakit mondanom, az ő lenne. Brian Robison lehetne még egy legit jelölt, de amíg az ő helyére van opció, és Floyd felépülésével lesz is, Greenwaynek – és ezáltal a többi linebackernek – nincs cseréje. Idén már Kendrickst nélkülözni kényszerült a Vikings, és akkor a veterán harcos vette át a szerepét, amit nem tudott megugrani.
Detroit Lions
Offense – futójáték
Szándékosan nem emeltem ki játékost, mert Riddick egy nagyon jó gadget RB, aki elkapásoknál kiemelkedően hasznos Stafford számára, Abdullah meg a második forduló óta nem áll a Lions szolgálataira. Ezzel a futójáték fogalma is megszűnt létezni Detroitban, pedig nagyon sok helyzetben lenne rá igény. A támadófal nagyon sokat fejlődött tavalyhoz képest, talán guard poszton lehetne erősíteni még, de a futójáték a legnagyobb hiánycikk arrafelé.
Defense – LB sor
A szezon kezdetével folyamatosan apadt a Lionsnál a bevethető linebackerek száma, és kérdés, hogy Deandre Levy visszatérésével ez mennyit változna, hiszen jóformán két éve nem látott focipályát. Tahir Whitehead tartja össze ezt az egységet, de ő sem tartozik a posztja krémjébe. Erre a posztra nagyon komoly erősítéseket igényelne a Lions a tavasz során, mert a védőfal és a secondary már elindult a fejlődés útján.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
Nem tudom a Packersnél hogy maradhatott ki a RB pozíció, gyakorlatilag a teljesítményük a nullával egyenlő.
A Lionsnél a futójáték tényleg gáz, az offense talán leggyengébb része, bár azért hozzá tenném, hogy összességében, amíg játszottak, Abdullah és Riddick jól nyomták. Ha egy embert kellene kiemelnem, az Laken Tomlinson, akit időközben a padra is tettünk, de Swanson kiesésével megint visszakerült. Remek első körös húzás volt.
Védelemből pedig az LB sor kezd összeállni, Levy-Bynes-Whitehead egy nagyon korrekt kis trió. Inkább a védőfalban vannak hibák, bár összességében a kettő egy szint.