Egy csapat már a playoffban, további három pedig a héten kerülhet oda, de még mindig rengeteg a kérdőjel. Igazából mindkét konferenciában a hatodik továbbjutást érő helyért folyik a legnagyobb küzdelem, de sok csoportban az élen is holtverseny áll fenn. Ez a forduló ha még teljes válaszokkal nem is fog szolgálni, sok pontos kérdésre adhat választ. A Kandallóban az FK Klub keretein belül továbbra is a rájátszásért küzdő csapatokra koncentrálunk és egytől-egyig olyan párharcokat láthattok, ahol legalább az egyik fél (de inkább mindkettőnek) számára kötelező lenne a győzelem.
Pittsburgh Steelers @ Buffalo Bills
Egy-egy név, akire figyeljünk
A Bills támadófelfogásában már évek óta a futásé a főszerep, ami ebben az évben igencsak beérett. Mérkőzésenként majdnem 162 yardot tesznek meg a földön, ami a Cowboys kivételével minden csapatnál majdnem 20 yardal jobb. Ebben természetesen McCoy játszik kulcsszerepet, de Mike Gillislee is odateszi magát. Igaz kicsit több mint harmadannyi próbálkozása van csak, de kevesebb szerepét nagyon hatékonyan használja fel. 5,9 yard/carry az átlaga, ami még McCoy csodás 5,5-ös átlagához képest is majd fél yardos emelés. Nem kérdés, hogy továbbra sem ő a lead back a csapatban, de sok fantasy szurkoló tudna mesélni, hogy a goal line szituációknál bizony nagyobb százalékban kap szerepet. A Steelers futás elleni védelme ugyan egyre csak javul, de egy Bills szintű futójáték nagy zavarokat okozhat.
A Steelers múlt héten is Kandallós mérkőzést játszott, én pedig akkor Ladarius Greent emeltem ki a csapatból. Végül 110 yardot és touchdownt szerzett és egyértelműen nőtt a szerepe a támadójátékban. Csak hogy ne ismételjem magam, ezúttal a védelemből hozok játékos, még hozzá William Gayt, aki várhatóan a visszatérő Sammy Watkinsért lehet felelős. Gay idén top10-es corner formában van és bár kevesebb az interception és leütött labda tőle, nagy játékokat ritkán enged. Őrizetét 70-es passer ratingnél is rosszabb mutatóval keresik az irányítók.
Egy érdekes matchup
A Bills támadófaláról már esett szó korábban, hogy majdnem top3-as az egység. Igaz elsősorban futásblokkolásban erősek, de a pass rush ellen se védtelennek. Egy kicsit lefele lóg ki ez alól Jordan Mills, aki a héten az öregedni nem látszó James Harrison ellen kell, hogy helyt álljon. Harrison 5 sackkel vezeti csapatát és ő harcolta ki a második legtöbb fumble-t is. Igaz a sackek száma még így sem túl veretes, de folyamatos pressure-t tud generálni. Múlt héten például ő lett a liga legjobbra értékelt rushere és hárommal több nyomást gyakorolt, mint bármelyik másik csapattársa. Mills bár az egység leggyengébb pontja, pass rush ellen pont nem vitézkedik rosszul, kettőjük párharca kulcsfontosságú lehet.
Denver Broncos @ Tennessee Titans
Egy-egy név, akire figyeljünk
A Titans bár egyértelműen bivalyerős futójátékára épít, az elkapó sorban is vannak kiváló, kevésbé ismert játékosok. Rishard Matthews is ilyen, aki legutóbbi nyolc mérkőzésén hét touchdownt szerzett és lassan Mariota első számú célpontjává növi ki magát. A legalább harminc elkapással rendelkező játékosok közül neki van a csapatban a legmagasabb átlaga elkapásonként is, így az is egyértelmű, hogy nem csak check down, rövid passzokkal keresi irányítója, de hosszabb útvonalakon is. Most a liga legjobb corner párosával kell megküzdenie és azzal a védelemmel, akik a legkevesebb yardot engedik mérkőzésenként a levegőben. Mikor, ha nem most van lehetősége további bizonyításra.
Szerettem volna a Broncosból is olyat kiemelni, aki viszonylag nem nagy név, de az az igazság hogy nem nagyon van jó teljesítmény a nagy sztárok kivételével. Aki talán még most is kisebb hype-ot kap, mint amilyen a teljesítménye az Chris Harris. Harris (szubjektív, elfogult) véleményem szerint már évek óta a liga legjobb (de biztos top3) cornerbackje. Ezt idén is vastagon bizonyítja. Az irányítók 50-es ratinget sem érik el coverage-ében, játszik slotban, szélen, játszik az ellenfél legjobb elkapója ellen és futás ellen is kiváló. A nagyszájú Talib mellett ő az az igazi mozgatórugója ennek a CB sornak, minden pénzt megér.
Egy érdekes matchup
A Titans támadófalára már elég szó esett idén, de hogy tovább emeljék nimbuszokat, most megkapják a liga legjobb passzsiettető gárdáját ellenfélnek. Különösen nagy lesz a nyomás a rookie Jack Conklinon, aki Von Millerrel néz farkasszemet. Conklin egész szezonban egy sacket engedett, de átlagban sem enged többet egy pressure-nél, ezzel szemben Von Miller vezeti a sack listát és hat pressure-t átlagol mérkőzésenként. Kettőjük párharca között valószínűleg a tapasztalat és a rutin Von Miller javára döntheti el a csatát, de a Titans egész támadófala olyan jó, hogy együtt találhatnak megoldást Miller támadásaira.
Seattle Seahawks @ Green Bay Packers
Egy-egy név, akire figyeljünk
A Seahawks védelme igencsak megszenvedi a sérüléseket idén, de mindezek ellenére még mindig elit ez a defense. Általában mindenki a Legion of Boomról beszél vagy Bobby Wagnerről, ahogy középről irányítja a D-t, de az igazi színfolt idén K.J. Wright. A Packers támadójátéka ugyan nem igazán a futásról szó, de Wright szerepe így is nagy lehet. Coverage-ben ugyanis messze az egyik legjobb a linebackerek között, így nagy segítséget nyújthat az Earl Thomas nélkül felálló secondarynek, Rodgersszék ellen.
A Packers oldalán a védelemről jobb nem beszélni, de én LaDarius Gunterről tennék mégis említést. Ugyan nagyon hektikus a játéka, az egyik héten 135 yardot enged TD-vel, de például múlt héten összesen 11 yardot engedett és két leütött labdája is volt. A feléledő Seahawks passzjáték ellen a legkomolyabb feladat alighanem rá vár. Ha tudja állandósítani jó játékát, akkor alapemberré válhat a sérültek visszatérése után is.
Egy érdekes matchup
Mi másról lehetne itt beszélni, mint Rodgers és az elkapók és a LoB csatájáról. Jordy Nelson valószínűleg sok Richard Shermant fog látni, a mások oldalon pedig kis safety besegítéssel Adamset fogják majd szorosan. Rodgers az elmúlt két mérkőzésen rászokott az átlagos 2,3 másodperc alatti labdaelengedésre, ami a legalacsonyabb ebben az időszakban, így bár talán kevesebb hosszú játék érkezik, de hatékonyabbak a támadások. A Seattle az elmúlt évekkel ellentétben nincs a legjobb tízben az engedett passzolt yardokat tekintve, de így se kapnak többet meccsenként 231-nél.
New Orleans Saints @ Tampa Bay Buccaneers
Egy-egy név, akire figyeljünk
Az NFC South váratlanul szoros lett, de nem feltámadó a Saintsnek vagy Panthersnek köszönhetően, hanem az egyre stabilabb Buccaneers miatt. Nem tudom mennyire függ ez szorosan össze Doug Martin visszatérésével, de azóta sokkal stabilabb és sokszínűbb a támadójáték. A kiváló futó visszatérése óta több, mint 100 scrimmage yardot átlagol, ráadásul passzblokkolásban is a legjobb futó ezen időszak alatt. Winston megbízható menekülő embere is, hiszen majdnem annyi yardot termel passzból, mint a földön. Hatalmas stabilitást adott a Tampa támadósorának visszatérése.
A Saints defense overall nem sok dicséretet érdemel, de egy-egy jó teljesítmény azért akad. Cameron Jordan mellett ilyen az újonc Vonn Bell is, aki a safetyk között a hetedik legjobb futás elleni mutatóval rendelkezik. Statisztikáit ugyan rontja, hogy a passz elleni teljesítménye már nem ilyen kitűnő, de rookie létére meghatározó tagja a Saints secondarynek. Az előbb említett Doug Martin ellen például kulcsszerepe lehet futójátékok megállításában.
Egy érdekes matchup
A mérkőzés várhatóan annál a párharcnál fog eldőlni, ahol Mike Evans az idei év (egyik) legjobb elkapója áll fel a tavaly óta sokat gyengült Delvin Breaux ellen. Breaux ugyan sok mérkőzést hagyott ki sérülése miatt, de mióta visszatért sem váltotta meg a világot. Tavaly az egyik legjobb CB volt coverage-ben, most azonban talán az egyik leggyengébb. Ha a tavalyi formáját tudja hozni, akkor lehet esélye Saintsnek, de ha az ideit, akkor csak ezen a párharcon elmehet a mérkőzés.
Dallas Cowboys @ New York Giants
Egy-egy név, akire figyeljünk
A liga legjobb offensive line-ja és a két elit rookie mellett kevés szó esik arról, hogy a Cowboys defense mennyivel teljesít a papíron leírt tudása felett. Külön érdemes megjegyezni, hogy év elején még azzal viccelődött mindenki, hogy mennyire nem lesz pass rush a csapatnál, addig mostanra kicsit elhalkultak a hangok. Ebben óriási szerepe van DeMarcus Lawrence-nek, aki a csapat legjobb pass rushere. Ugyan sok sack nem áll a neve mellett, de két hitet és négy pressure-t átlagol mérkőzésenként. A Vikings ellen ez egyenesen hat nyomássá tornyosult és folyamatos terrorban tartotta a left tackle-ben felállókat. A Giants offensive line ugyan összességében nem rossz, de hajlamosak egy-egy nagyobb hibára.
A Giants defense a Steelers elleni találkozót leszámítva ihletett formában játszik a hetekben, ennek pedig Olivier Vernon az egyik legfontosabb láncszeme. JPP kiesésével szerepe hangsúlyosabb lesz, így a múlt heti 2 sack, 6 pressure kis túlzással elengedhetetlen lenne még a Cowboys fala ellen is a sikerhez. Vernon statisztika számai nem néznek ki olyan szépen, de fokozatosan javul a teljesítménye és akárcsak tavaly, idén is a szezon második felére találhatja meg ellenállhatatlan formáját. Hogy megszolgálja az árát, a Dallas fala ellen is bizonyítania kell, de nem lesz könnyű dolga.
Egy érdekes matchup
A Cowboys védelme leginkább Anthony Brown oldalán támadható. Ebből kifolyólag kevesebb Beckhamre – akit Carr fog őrizni – és több Shepardra számítok, aki a kis területen nem túl fürge Brownt könnyen verheti. Shepard már többször bebizonyította, hogy nem csak slant, quick és egyéb rövid route-ok állnak rendelkezésére, hanem hosszabb útvonalakon is lehet rá számítani. Ha a Giantsnek valahol lehet komolyabb esélye megnyerni ezt a mérkőzést, akkor az mindenképp ez a párosítás.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Feltámadt a Packers? Nem akarom elkiabálni :D