Közeledik a véghajrá, mi pedig továbbra is a Playoff szempontjából legérdekesebb találkozókkal foglalkozunk. Ezúttal csak három mérkőzés lesz látható a Kandallóban az FK! Klub keretein belül, de bőven kitesznek akár négyet is, olyan izgalmaknak nézünk elébe.
Detroit Lions @ New York Giants
Két kulcs matchup
Érdekes módon mindkét oldal futójátéka erősen konvergál a nullához, így ez a mérkőzés a passzjátékokról és a passz elleni védekezésről fog szólni. A Lions passzjátéka 252 yardot átlagol mérkőzésenként, ami majdnem teljesen megegyezik azzal, amennyit a Giants passzvédelem enged mérkőzésenként (256). Az Oroszlánok támadójátéka körülbelül a hetedik hét óta Golden Tate hátán hever, akinek ha jól sejtem most nem lesz könnyű dolga. Ugyanis az a Janoris Jenkins foghatja, aki múlt héten Dez Bryantet egy elkapáson tartotta hét targetből, ráadásul az az egy elkapás is labdavesztéssel végződött.
A másik oldalon szintén kristály tiszta kit kell megakadályozni, hogy labdához jusson és az is, hogy ki fog ebben oroszlánrészt vállalni. Beckham az idény eleji megtorpanása óta 100 yard alatt ritkán marad, de most az a Darius Slay fogja őrizni, aki a harmadik legkevesebb yardot engedélyezi coverage snapenként. Ráadásul Beckham helyzete azért sem lesz könnyű, mert yardjait rendszerint elkapás után kell teljesítenie, mivel Eli mutatója 10 yard fölötti átadások esetén 26%, múlt héten nyolc ilyen labdából csak kettő találta meg célpontját. Ugyanakkor továbbra is áll, hogy ezt az offense-t a gyors passzjáték működteti, mert a futójáték borzasztó. Jennings 15 labdacipelésből 45 yardot tudott megtenni, 1,7 yardot átlagol kontaktok után és az elmúlt két mérkőzés alkalmával összesen egy darab kikényszerített elhibázott szerelése volt.
Green Bay Packers @ Chicago Bears
Két kulcs matchup
Ha ez a mérkőzés három hete van, akkor nem jelenteném ki egyértelműen melyik csapat az esélyes, de a Packers azóta hihetetlen felfelé ívelő pályára állt. A Bears pedig ha nem is teljesít rosszul, azért nem nevezném őket magabiztos csapatnak. Az esélyük egyértelműen a futójátékban lehet, ahol az idei szezon második legjobb rookie running backje, Jordan Howard vette kezébe az irányítást. Amióta egyértelműen átvette a kezdő pozíciót 5 yardot halad futásonként, ami jobb mint Elliotté (4,9), 3,1 yardot szerez kontakt után, ami szintén jobb mint Elliotté (2,8). Érdemes megjegyezni, hogy ebben nagy segítségére van egy másik rookie Cody Whitehair, aki az elmúlt két mérkőzésen egyetlen nyomást nem engedett és futásblokkolásban is a harmadik legjobb grade-eket érdemelte ki. A Packers futás elleni védelme pedig hatalmasan zuhant vissza az év elejéhez képest, az akkor még legjobb egység már csak kilencedik és átlagosan 96 yardot enged mérkőzésenként.
A másik oldalon természetesen a passzjáték dominál. Aaron Rodgers az elmúlt négy találkozót tekintve a legjobb passer ratinget birtokolja a ligában és egészen más fokozatra kapcsolt, mint eddig. A Bears passz elleni védekezése nem rossz ugyan, 219 yardot engednek mindössze átlagban, amely a hatodik legjobb a ligában, de Rodgers szintű irányítóval nem találkoztak, az utolsó közös összecsapás óta. Akkor ráadásul a még gödörben lévő Packers is 56-szor passzoltatta Rodgerst, aki így is behúzta a mérkőzést csapatának, pedig Jordy Nelsont például 9 yardon tartották.
New England Patriots @ Denver Broncos
Két kulcs matchup
A hét legjobban várt összecsapása természetesen a múlt év végi AFC Championship game visszavágója lesz, ahol a már szinte rájátszásban biztos résztvevő, de az első kiemelésért még harcoló Patriots és a címvédő, de rájátszás esélyeit jó eséllyel ezen a mérkőzésen is eljátszható Broncos találkozik. A Broncos egyetlen esélye megint az lehet, ha a kiváló pass rush (második legtöbb sack) és a liga elit corner sor (két kezdő corner a legkevesebb engedett cover snap) együtt karrier napot fog ki. Félő, hogy ez sem fog segíteni, mert a Ravens ellen a Patriots megmutatta, hogy a gyors, rövid passzos játék továbbra is megy nekik, ami a Broncos védelem egyik kriptonitja. A két kezdő ILB amúgy sem biztosít akkora játékerőt, mint a tavalyi páros, de még sérüléssel is bajlódnak. Így a pálya közepét, gyors rövid, főleg Edelmant kereső passzokkal meg lehet járatni, ráadásul a tight end védekezés sem éppen acélos. Bennett pedig ha nem is egy Gronkowski, a jelenlegi LB sort egyszer-kétszer megforgathatja.
A másik probléma, hogy a tavaly jól működő futásvédelem idén szinte ligautolsó. Egészen pontosan 29.-ek 127 engedett yarddal mérkőzésenkénti átlagban. Blount pedig idén egészen ihletett formában játszik, félő, hogy egyedül is bevégezné a mérkőzés kimenetelét. Mivel a Broncos defense nem fogja tudni hozni az elit szintet, az offense-en ott marad a nyomás, hogy haladjanak. Ők pedig mindössze két elkapóval és egy hektikus Siemiannal rendelkeznek. Demaryius Thomas például múlt héten 10 labdát kapott el 126 yardért, igaz a liga egyik legnagyobb dropszázaléka is az ő nevéhez fűződik. Az nem kérdés, hogy egész mérkőzésen őt és Sanderst nem lehet semlegesíteni, az már inkább, hogy ez elég lesz-e elég feltett ponthoz futójáték nélkül. A véleményem az, hogy egyáltalán nem. Booker koránt sem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket, a frissen igazolt Forsett pedig bár jobban illik a sémába és Kubiak rendszerét is jól ismeri, a két hét közös edzéssel nem valószínű, hogy 100 yardos mérkőzést várhatunk tőle.
Tampa Bay Buccaneers @ Dallas Cowboys
Két kulcs matchup
Elég nyilvánvaló hogy a mérkőzés kulcspárharca a Dallas Cowboys futójátéka és a Buccaneers futásvédelme közt fog zajlani. Ezekiel Elliott továbbra is megállíthatatlannak tűnik, jelenleg 142 yardal szerzett többet kontakt után, mint a hozzá legközelebb álló futó. Ráadásul a kontakt előtti yardokkal továbbra sincs problémája, ugyanis ez a támadófal nem hogy fárad, de még javul is. Az eddig lefele kilógó Doug Free például a Giants ellen a szezon legjobb mérkőzését produkálta. A Buccaneers futásvédelme ezzel szemben közepesnek mondható 110 yardot enged mérkőzésenként átlagban, főleg annak köszönhetően, hogy Gerald McCoy mellett senki nem teljesít jól a falban.
A másik érdekes matchup Mike Evans a Cowboys passzvédekezése között fog zajlani. A Buccaneers levegőben szerzett yardjainak majd harmadát vállaló Evans ugyanis eddig tarthatatlannak bizonyult és most sem látom ki tudja majd semlegesíteni. Brandon Carr, akit elsődlegesen az őrzésével lehetne megbízni például borzalmas volt múlt héten, amikor is 10 targetből ötöt engedett, 106 yardért és egy nagy Odell touchdownért. Ellenben a pálya közepét és ezáltal Cameron Brate-et nem ajánlatos majd Winstonnak célozgatni, ugyanis Sean Lee – meggyőződésem hogy az idei év legjobb ILB-je – teljesen uralja azt. Coverage snapenként a második legkevesebb elkapást engedi ILB-k közt, elkapás után pedig egészen nevetséges 0,32 yardot haladnak őrizetében. Ha nem is tükörsimán, de Cowboys hozza ezt a mérkőzést, mert a támadósorok képes feltenni ennyi pontot, amit még a defense kompenzálni tud.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra