A Panthers a Redskins elleni győzelmével továbbra is életben tartja a rájátszás reményeit, illetve a Washingtonnak sem kell még temetnie a szezont. Viszont egyikük sincs könnyű helyzetben. Értékelés!
A mérkőzés legjobbja: Jonathan Stewart
A futó remekül játszott, 25 labdacipelésből 132 yardot kalapált össze, amolyan old school módon megteremtette az alapot a passzjátékhoz. Ráadásul a támadófal nem nagyon volt a segítségére, átlagosan 3,4 yardot átlagolt a kontakt UTÁN, kikényszerített öt missed tackle-t, és bebiztosította a meccset egy 34 yardot futással.
A Panthers legjobbja: Cam Newton
Valahol fura, hogy Newton, miután a földön csúszva fejbe verték, kapott egy zászlót tauting büntetés miatt, mert az őt fejbe verő védő felé pöccintette a labdát. Szerencsétlennek vállsérülése volt, nem mert futni, amit ellenfelet látott, rögtön lefeküdt, tehát még azt sem lehet mondani, hogy provokált vagy veszélyt jelentett volna, erre ütik, mint a lovat, a bírók pedig hagyják.
Ennek ellenére Newton remekül lehozta a mérkőzést, több hosszú passza is jó volt és az elkapói is kevesebbet dropoltak a szokásosnál, így végül 300 yarddal és két TD-vel zárt. Pedig, csak hogy ismételjem önmagamat, a támadófal az ő dolgát sem könnyítette meg, a két engedett sack rájuk nézve hízelgő.
A Redskins legjobbja: DeSean Jackson
A védelem még so-so állta a sarat, bár a 438 total yard nem valami fényes. Az offense is gyenge közepes volt, egyedül a 111 yardos DeSean Jackson hozta a formáját. Ráadásul brutál elkapásokat mutatott be, amiket kétszer is challenge-elnie kellett Grudennek, mert a bírók először sikertelen passznak tartották.
A mérkőzés legrosszabbja: Kirk Cousins
Külön a csapatoktól nem emelek ki senkit. A Panthers többnyire hiba nélkül hozta le a meccset, még ha a támadófal nem is játszott jól. A Redskinsből pedig tulajdonképpen senki nem volt nagyon gyenge, egyedül Cousins teljesített messze az elvárások alatt. A harmadik kísérleteknél rendre elfogyott a tudomány, 12 kísérletből csak kettő jött össze, több rossz dobása és egy teljesen érthetetlen interceptionje is volt, illetve összehozott egy fumble-t, bár az nem az ő sara.
Továbbá a Redskins támadófalnak is jár a karó, különösen a futásblokkolásért. Persze, jó a Panthers defense, legalábbis lassan kezd összeállni, viszont a 13 futásból összeszedett 29 yard borzalmas. Főleg, hogy a kezdő Rob Kelley kilenc futásból nyolc yardot hozott.
Él a remény, azaz hogyan lehet meg a rájátszás:
A Panthers helyzete nem egyszerű, a következőknek kell megvalósulniuk a sikerhez:
– Nyerjék mindkét maradék meccsüket
– A Saints verje a Buccaneerst
– Az Atlanta verje a Saintst
– A Vikings verje a Packerst
– A Detroit verje a Packerst
– A Bears verje a Vikingst
– A Redskins veszítse el egyik meccsét és játsszon DÖNTETLENt a másikon.
A Redskins helyzete viszont sokkal rózsásabb: mindössze meg kell nyerniük a maradék két meccsüket (Bears, Giants), valamint a Lionsnek el kell veszíteni mindkét hátralévő meccsét, illetve a Bucsnak is legalább egyszer veszítenie kell.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
A Redskinsnek miért nem elég, ha mindkét meccsét elveszti? Már, mint a Panthers szempontjából.
biztos valami hatalmas döntetlenes körbeveréses dolog lesz a háttérben :)
Leszimuláltam, és nekem nem jó :D de tényleg, több oldalon is ez van. Biztos van még valamilyen meccs, aminek jól kell eldőlnie, az egymás elleniek pl.
az a szimulátor nem tökéletes, a giantses szcenáriót is rosszul mutatja pedig azt leteszteltem hogy tényleg úgy van és a konferenciamérlege miatt esne ki
Hol érhető el ez a szimulátor? :)
http://www.espn.com/nfl/playoffs/machine
Köszi. Sztem is rossz a szimulátor. Leteszteltem, hogy mi van, ha Buffalo nyeri mindkét meccsét a Dolphins pedig bukja. Mivel a Wild Card körért megy a csata, rájuk a divíziós tie-breaket kell alkalmazni. A szimulátor szerint a Dolphins a jobb a közös meccseken elért eredmény miatt. Ami nem igaz, mert mindkét csapat 1-1-gyel áll a nem közös meccseken. (Bills:Raiders, Jags, Dolphins: Chargers, Titans). Ugye még nézzük a konferencia mérleget, ami egyenlő és a strenght of victoryt amiben a Bills a jobb.
Ha 8-8-cal áll a Packers, Vikings, Buccaners, Panthers és Redskins, akkor mi dönt?
Ha jól tudom:
1. Egy divízióból jövő csapatokra a a divíziós tie-braker kell alkalmazni. Akkor kiesik a Vikings és a Buccaners. A rosszabb konferencia mérleg miatt.
2. Egymás elleni eredmények. De ez csak akkor számít, ha vki mindenkitől kikapott vagy vki mindenkit megvert. Mivel a Redskins verte a Packerst, de kikapott a Pantherstől így nem esik ki senki.
3. Ezután a konferencia mérleget nézik, ami a Pathersnek a legkedvezőbb.
Ezért nem értem a Redskinsnek miért kell döntetlent játszania, hiszen 2 vereséggel ugyanúgy nem jutnak be. De lehet vmit rosszul tudok, úgy, hogy akkor javítsatok ki légyszives! :)
jónak tűnik pedig
Köszönöm. Ennek a jelentésében nem vagyok biztos:
Head-to-head sweep. (Applicable only if one club has defeated each of the others or if one club has lost to each of the others.)
De akkor azt jelenti, hogy csak akkor számít, ha vki mindenkit vert vagy vki mindenkitől kikapott.
jól írtad fentebb. nem tudom még miért kell az X, de majd utána nézek ha lesz egy kis időm este
asszem megvan. Ha kikapna a redskins, akkor a panthers és a vikings lenne csak holtversenyben a 6. helyen, ott meg a MIN menne tovább mert egymás elleni. Viszont ha a Skins is beszáll a döntetlennel, akkor nem megy az egymás elleni tiebreaker:
WC tie at 8-8 btwn WAS, MIN & CAR
– split H2H
– CAR #6 on conf rec (7-5 to WAS 5-6-1 MIN 5-7)
Jónak tűnik valószínűleg erre gondoltak ők is, de sztem így se jó. :D A Packersnek is lesz legalább 8-8-as mérlege, mivel most 8-6-tal áll és akkor megint nem lehet nézni a körbeverést. Ha meg nyer egyet Packers, akkor őket meg már nem tudja befogni a Panthers. De köszönöm, hogy utána néztél! :)
Cousins rettenetesen kitolt velem, a harom fantasy csapatombol kettőben rajta állt hogy bejutok-e a döntőbe vagy sem, 18 ponttal mind a ketto meglett volna. Igy viszont nem, de meg utoljára egyszer megszivathat, a harmadik (amugy nem tul erős de mazlis) csapatom döntőben van, es az ellenfelnel Cousins a qb. Nagy napja lesz, érzem.
Hahaha :D én második kiemeltként kaptam ki fk-s ligában cousins miatt :D
En ket elso kiemeltet vesztettem el :D fene gondolta hogy ilyen frusztralo tud lenni a head to head lebonyolitas, pontokkal vagy csak siman alapszakasszal nyerem a ligat.
Tampa vs. Green Bay x esetén ki kerülne be a playoffba? Csak mert az nfl a Packerst, az espn a Tampát mondja előbbre…
egyelőre a GB van jobb helyzetben, de csak az ellenfelek erőssége miatt, ami a két forduló alatt könnyen változhat
A közös ellenfeleiket, ha levesszük (Seahawks,Bears), akkor 44 győzelme van a Packers ellenfeleinek és 43 a Tampának. Szoros lesz. :)
“A Redskins helyzete viszont sokkal rózsásabb: mindössze meg kell nyerniük a maradék két meccsüket (Bears, Giants), valamint a Lionsnek el kell veszíteni mindkét hátralévő meccsét, illetve a Bucsnak is legalább egyszer veszítenie kell.”
Vagy a Green Baynek kell elbuknia a Lions ellen… ;)