Connect with us

Összefoglaló

Két sima, két izgalmas – összefoglaló

Belegondolni is szörnyű, hogy lassan vége az alapszakasznak, ezzel együtt pedig lassan az egész szezonnak. Persze vannak csapatok, akik már alig várják, hogy végre pihenni mehessenek, hisz szenvedtek már eleget. Ketten közülük szívtak megint becsülettel, szerencsére a Cowboys-Bucs és a Saints-Cardinals duó hozta az izgalmakat.

 

rex-ryan-sad-nfl-week-7-jaguars-bills

 

Cleveland Browns@Buffalo Bills 13-33

 

Szegény Browns egyre biztosabb, hogy idén nyeretlenül fejezi be a szezont, megismétlik a Lions 2008-as bravúrját. Pedig Robert Griffin III nem volt teljesen reménytelen, volt pár szép passza, nem mellesleg pedig egy futott TD-je, de hát abszolút semmi segítsége nem volt. Ötször sackelték, a védelem hozzá sem tudott szagolni a Billshez, egyszerűen ezer sebből vérzik a csapat.

 

Pedig Griffin jobban játszott, mint Tyrod Taylor, aki rendre alul dobta az elkapóit, a TD-jét és az így is közepes statisztikáit abszolút nekik köszönhetik. Ugyanakkor kijelenthetjük, hogy a Taylor hype-nak is hivatalosan vége, a csapatot a zseniális futójáték és LeSean McCoy viszi a hátán. Utóbbi 19 futásból 153 yardot és két TD-t futott, a csapat pedig összesen 280 yardot tett meg a földön (Taylor 174-et passzolt). Így is ez volt talán a forduló legunalmasabb meccse: Rex Ryannek ezzel együtt is leáldozott, a Brownst pedig most csak sajnálni lehet.

 

San Francisco 49ers@Atlanta Falcons 13-41

 

A mérkőzésről teljesen fölösleges bármit is írni. A Falcons egy Super Bowl esélyes csapat, a 49ers pedig csak a Browns miatt nem lesz 1/1-es. A 49ers védői még véletlenül sem tudnak szerelni, az futott ellenük és annyit, amennyit nem szégyellt, sajnos tetszik, nem tetszik, ez a csapat tönkre van verve. Én csak azt kérdezem, hogy annak az embernek, aki elküldte Jim Harbaugh-t, nem nevezte ki, sőt elküldte Vic Fangiót, majd elhozta Chip Kellyt, hogy lehet még állása?

 

jedyork_chipkelly_trentbaalke_2016_getty_2

 

A Falcons top csapathoz méltóan játszott, minden téren a 49ers felé nőttek. Ráadásul, most már egy meccs előnnyel vezetik a csoportjukat.

 

New Orleans Saints@Arizona Cardinals 48-41

 

A forduló legszórakoztatóbb meccse volt ez. A védelmek többnyire otthon maradtak, bár azért tegyük hozzá, egy két nagy sack, vagy egy 53 yardos Calais Campbell fumble return TD azért csak belefért. Ettől függetlenül az offense-ek mindent beleadtak, amijük csak volt: Drew Brees kiadta magából az utóbbi két TD nélküli meccsének gőzét és 389 yardot és négy TD osztott ki interception nélkül. A kedvence ezúttal Brandin Cooks lett, aki 186 yardot és két TD-t szerzett, nehogy megint szomorú legyen. Mondjuk, így is akadt egy elégedetlenkedő.

 

A Cardinalsnál Palmer is jól játszott, 318 yard és két TD, INT nélkül nem rossz, de egyszerűen fejben nincs ott a banda. Megint sok volt a drop, Brittan Golden és Larry Fitzgerald is elveszített egy labdát, ráadásul a bírók sem találták el, ki volt hazai pályán. Mondjuk jó volt látni, ahogy Bruce Arians elvörösödött fejjel üvöltözik, ebben a csapatban van tartás, még ha fejben nagyon szét is estek. Nem egy Jets, vagy egy 49ers, minden nemű bántó szándék nélkül.

 

Seattle Seahawks v Arizona Cardinals

 

A vicces egyébként az, hogy bár mindkét csapat negatív mérleggel állt, még mindkettőjüknek volt egy nagyon halvány esélye a rájátszásra. Sőt, a Saintsnek ezek után is megmaradt, ehhez csak az kell, hogy egyrészt megnyerjék a hátralévő két meccsüket, a Lions behúzza a csoportját, a Packers, a Vikings és a Bucs ne legyen jobb 8-8 nál, a Redskins pedig mind az összes meccsét elveszítse.

 

Tampa Bay Buccaneers@Dallas Cowboys 20-26

 

A hétvége egyik legjobb meccse a Bucs-Cowboys rangadó volt, megspékelve néhány elképesztő csúcsteljesítménnyel. Kezdjük mindjárt azzal, hogy Zeke Elliott az utóbbi hetekben bomba formában lévő Bucs védelemnek 152 futott yardot és egy TD-t tett fel. Dak Prescott is jól játszott, mert bár nem adott TD-passzt, nem is adta el a labdát, ráadásul lábon is veszélyes volt. A védelem is odatette magát, három sacket és négy turnovert hoztak össze, mindent Winstonon. Apropó Winston.

 

A másodéves irányító szinte elit módon játszott az első három negyedben. Voltak meredek passzai, de az elkapói nagyon odatették magukat, és kicsit szerencsésen pattant is néha a disznóbőr, végül csak két TD-vel zárt eladott labda nélkül. Ráadásul nagyon tetszett, hogy nem akart mindenáron futni, várt és olvasott, amiből leginkább sikeres passzok születtek. Viszont jött a negyedik negyed, ahol először dobott egy homály interceptiont a Bucs saját térfelén, majd összetört benne valami. Ezek után rendszeresen túldobta az elkapóit, kapkodott, túl sokat várt, nem érezte a nyomást, aminek számos pontatlan labda, siettetések és még két eladott labda lett a jutalma. Pedig a védelem azért odatette magát, hiába nyeltek be 449 yardot, a harmadik negyed után a Bucs tűnt az esélyesebbnek. Illetve külön emeljük ki még Kwon Alexandert, aki egymaga 21 tackle-t hajtott végre.

 

skysports-adam-humphries-buccaneers_3855563

 

A Bucs ezzel egy meccs hátrányba került a Falconsszal szemben, és hacsak nem kap ki a Redskins, a PO helyről is leszorul. A csoportgyőzelem innentől már neccesnek néz ki, hisz nekik mindent meg kellene nyerniük, míg a Falconsnak mindent el kellene veszítenie. Jövő héten ráadásul New Orleansba mennek, nem lesz egyszerű még akkor sem, ha a Saints idén nagyon hektikus. A Cowboys viszont még mindig nem dőlhet hátra, hisz a Giantsnek még a csoportgyőzelemre is van esélye, viszont a jövő heti Lions elleni hazai meccsen végleg eldönthetik az első kiemelés és a csoportgyőzelem sorsát.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!