Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod. Igen, TE is tudod, hogy ez a Super Bowl nem csak egy döntő lesz. Nem csak a szezon két legjobb csapatának végső összecsapása. Nem egy járókerettel botorkáló tepsiképű hattyúdala. Ez Tom Brady bosszúhadjáratának végső állomása lesz, melynek végén az igazság utat tör magának és a Liga Fura Urának savanyú képébe mosolyog.
A Patriots és Brady rengeteget köszönhet egymásnak. A Patriots teret adott anno Bradynek a kibontakozásra a legélesebb helyzetekben is, Brady pedig immáron hetedszer (majdnem egy fél alapszakasz!!!!!) vezeti Super Bowlba a csapatot. Mindkét félnek kölcsönösen van miért hálát adnia egymás irányába. Idén is. Az első 4 meccset a csapat hozta Bradyért, hogy visszatérte után, ellentmondást nem tűrően bizonyítsa mindenkinek, hogy 2016-ban is a Patriots a legnagyobb esélyes a végső győzelemre. Az egész szezon gyakorlatilag arra épült, hogy egyik fél mit tehet a másik sikeréért, így beharangozómat is ezen a vonalon viszem tovább.
Offense, avagy mit tehet Brady a Patriotsért?
A Patriots offense egész évben többnyire 11-es vagy 12-es formációt használt, ám Rob Gronkowski kiválásával ez megváltozott és a 12-es helyett még több 11-eshez nyúltak, illetve egyre gyakoribbá váltak a 10-esből induló játékok is. Ez pedig remekül működött és ezek láttán pedig el lehet gondolkodni azon is, hogy akkor most Gronkowski tényleg pótolhatatlan-e. Igen az, ugyanakkor a Patriots támadói egytől-egyig nem csak, hogy tehetségesek, hanem tökéletesen illenek a rendszerbe, így gyakorlatilag mindenki a saját komfortzónáján belül mozoghat a támadósorban. A running back triónak különösen fontos szerepe lesz a mérkőzésen, ugyanis a Falcons talán itt a legsebezhetőbb. Az Atlanta idei öt veresége során mindig legalább 100 scrimmage yardot és egy TD-t engedett az ellenfél valamelyik futójának. Ez esetünkben kicsit más, hiszen míg a Patriots három futót használ a rotációban, addig a Saints, Buccaneers, Seahawks, Chargers, Chiefs csak kettőt. Vagyis 100+ yardosat ne várjon senki egyik Patriots running backtől se, azonban hárman össze tudnak rakni egy komplett, produktív futójátékot. Különösen Lewisnak és White-nak lehet kiemelt szerepe, akik inkább elkapásban jeleskednek, ugyanis a Falcons ligaszinten a 26. legjobb helyen áll a running backek backfielden kívüli megállításában.
Szintén érdekes lesz, hogy milyen gyakran mennek motionbe és mennyi rub útvonalat futnak majd a Patriots elkapói. A Falcons ellen ebből lehet majd a leginkább profitálni, hiszen hiába fiatalok és tehetségesek, a liga egyik legnehezebben levédekezhető elkapója a New England oldalán játszik Julian Edelman személyében, így sok ilyen játékot láthatunk majd.
Miért fontosak a motion játékok? Segít az irányítónak a védelem olvasásában. Ha a running back indul el motionbe a pálya széle felé és egy cornerback áll vele szemben, akkor zónázik a védelem. Ellenben ha egy elkapó megy motionbe és a cornerback követi, akkor értelemszerűen emberezésről beszélünk. Ezt olvasva és kihasználva pedig rengeteg mismatch alakulhat ki majd a mérkőzésen. A Falcons védelmi sémája Dan Quinn miatt gyakorlatilag ugyanaz, mint a 2015-ös Seattle-é volt. Statisztikailag és minőségileg ugyan egyelőre még nem hasonlítható össze a kettő egymással, de agresszivitásban hasonló a kettő, ez pedig tudjuk, hogy fekszik a JMD-Brady párosnak, hiszen a 49. Super Bowlon is sikerült szétszedni Quinn védelmét. A Falcons gyakran használ Cover 1-et. Ennek lényege, hogy az egy safety hátul marad és besegít valamelyik oldalra, viszont emiatt egy az egyben maradnak a cornerbackek az ellenfél elkapóival.
A play során a safety Allen áll fel Baldwinnal a slotban. A Kearse-szel való keresztmozgást követően szintén követi Allen az elkapót a pálya széle felé. Baldwin jobb pozícióba kerül mint az őt fogó Allen, ezért Neal az ő irányába lép fel segíteni, eközben a túloldalon azonban megfeledkeznek az egy az egyben maradó Richardsonról, aki sebességből megveri Jalen Collinst és kész is az 53 yardos játék.
Ez a Seattle-nél kiválóan működött, hiszen a Legion of Boom minden tagja elitnek számított (vagy Browner esetében mondjuk inkább rendszer fitnek), a Falconsnál viszont ez visszanyalhat, hiszen Trufant kiesését követően könnyen égethető cornerbackek maradtak.
Passer Rating allowed by SB CBs
Eric Rowe 55.8
Malcolm Butler 77.2
Logan Ryan 84.2
Jalen Collins 85.8
Brian Poole 91.7
Robert Alford 105.0— Gordon McGuinness (@PFF_Gordon) 2017. január 30.
A Seattle stílusú védelmek egyébként nagyon fekszenek Bradyéknek, az utóbbi öt évben háromszor találkozott a Patriots ilyennel és átlagban 412.3 yardot tett meg meccsenként ellenük.
A motion-ön kívül még fontosak lehetnek a rub route-ok is a Patriots támadójátékában. A következő játékban ezt mutatom meg.
De előbb a rub route-ról röviden. Habár a neve azt sejtetné, hogy ez egy játékos útvonala, inkább az egy oldalon mozgó több elkapó keresztmozgásainak összessége, ahogy ez alább is látható.
Amendola keresztbe mozgását követően három Patriots elkapó áll fel a jobb oldalt és ne feledkezzünk meg, hogy azon az oldalon van a running back, James White is. Shermannel szemben Hogan áll, míg Amendolának jelenleg nincs embere, így rá majd a nickelback (20-assal) fog fellépni, akit amúgy azzal még inkább kivesz a játékból, hogy a pálya széle felé mozog. A tackle mellől induló Edelmant pedig a linebacker veszi fel. Ezt követően a mögülük lendületben érkező White tisztán kapja meg a labdát és a blokkoknak köszönhetően gyakorlatilag egyenes útja van a first downig.
A rub route-ok lényege, hogy olyan pozícióba hozzák az elkapókat, amely után rengeteg yardot tudnak az elkapás után megtenni. A Patriots a legjobb ebben a ligában, 145.8 elkapás utáni yardot átlagolnak meccsenként, míg a Falcons 132.9-et enged. Nyilvánvalóan nem lehet egész meccsen motion és rub játékokat hívni, de szerves része lesz a gameplannek, hiszen ez az egyik legjobb mód arra, hogy a Patriots lehengerlően gördülékeny offense-e beinduljon.
Az eddigiek alapján tehát azt mondhatjuk, hogy a Patriots támadójátékát a rövid passzok fogják meghatározni egész mérkőzésen és a running backek közül is az elkapni jól tudók kerülhetnek reflektorfénybe. A Falcons is így fog gondolkodni: feltehetően 4 emberrel mennek Bradyre és inkább a coverage-ra helyezik a hangsúlyt, vagyis a futást nem fogják komolyan venni. Ezért kell Blountot tömni labdákkal, mert erőből képes lehet megoldani nagy játékokat. Ha ez sikerül, akkor a Falconsnak fel kell adni a coverage védekezést valamilyen szinten és eggyel több embert felküldeni a boxba, amit pedig aztán Brady könyörtelenül kihasználhat play-actiont követően.
A védelemről olyan sok szót nem ejtenék, mint a támadókról, ugyanis amíg Bradyék probléma nélkül mennek végig a pályán, addig a védelemnek sem kell igazán megerőltetnie magát, az pedig kuriózumnak számított, amikor nem a Patriots neve mellett állt több pont (12. hét óta hátrányban sem voltak). De azért szögezzünk le valamit velük kapcsolatban.
Defense, avagy mit tehet a Patriots Bradyért?
A Patriotsé a liga legjobb védelme. Pont. Ezzel lehet vitatkozni, de mi határoz meg egy mérkőzést? Nem az, hogy mennyi yardot nyelnek vagy az, hogy milyen passer ratinggel dobál az ellenfél irányítója ellenük és még csak nem is az, hogy mennyi labdát vagy sacket szereznek meccsenként. Mivel ezt a játékot pontra játsszák, ezért azé a legjobb védelem, aki a legkevesebb pontot engedi, ez pedig a New Englandé.
Oké, legyen elég az elvakult szemléletből és akkor nézzük meg objektíven, hogy miben is jó ez a Patriots defense és miért is tökéletes arra, hogy megállítsa a Greatest Show on Turf 2.0-át.
A futás elleni védekezés idén hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évekhez képest, ez pedig a belső falemberek teljesítményének is köszönhető. A védőfal belsejéből kitűnni nehéz, ugyanakkor rendkívül fontos szerepük van mind a futás megállításban, mind az ellenfél irányítójára érkező belső nyomás generálásában. Itt jutunk el a mérkőzés egyik kulcspárharcához. A Falcons támadósora kifogásolhatatlan. Kiváló elkapók, futók mellett a támadófal tagjait sem érheti különösebb panasz. Legalábbis a tackle-öket. Azonban ha a Patriots DT-ket és a Falcons LG-C-RG trióját nézzük, akkor azért megállapíthatjuk, hogy ha valahol bajban lehet az Atlanta, akkor az itt van.
A Patriots pass rusha finoman szólva sem nevezhető elitnek és ezúttal sem valószínű, hogy rengetegszer döngölik majd földbe Ryant, viszont ha valahonnan érdemes nyomást generálni, az a fal közepe, így inkább a feljebb lépő linebackereknek, illetve defensive tackle-öknek lesz lehetősége odaérni a Falcons irányítójához. Az Atlanta támadófala egyébként pass protectionben annyira nem jó, inkább a futásblokkolásban emelkedik ki, azonban itt meg a liga egyik legjobb futás megállító alakulata van a Patriots oldalán. 25 mérkőzés óta nem engedtek 90 yard fölötti futót.
Ahhoz, hogy a Patriots sikeresen meg tudja fogni a Falcons támadógépezetét nem elég egy embert kivenni a játékból, rendszerszinten kell redukálni Kyle Shanahan offense-ét. Ha megnézzük, Julio Joneson kívül van még legalább 3-4 (Coleman, Freeman, Sanu, Gabriel) olyan játékosa a gárdának, akik képesek lehetnek megnyerni a meccset. Jonest egyébként sem lehet egy egész meccsre eltüntetni, ha pedig mégis, pont a sokoldalúság miatt a többiek lépnek elő eredményesen és hoznak egy összességében 6-0-s mérleget abban az esetben, ha a kiváló elkapó 40 yard alatt marad.
A kiiktatandó játékelem pedig az Atlanta futójátéka lesz. Ahogy azt a héten korábban írtam, a Falcons legveszélyesebb és leggyakoribb támadó playei play-action után történnek. Ha viszont a futójátékot teljesen megállítja Patricia alakulata, akkor lehet bármilyen jó elkapó Freeman és Coleman running back létükre, erősen redukálódik Shanahan variációs lehetősége és gyakorlatilag csak a passzjáték marad. Ráadásul amilyen sokoldalúnak mondjuk az Atlanta támadósorát, a Patriots védelme legalább annyira az.
Folyamatosan váltogatva a 3-4 és 4-3-at, a kulcsjátékosok több szerepben is tündökölhetnek. Flowers alapjában véve defensive endet játszik 4-3-ban, pass rushban és futás megállításban is megállja a helyét, de ha a pálya közepén kell feltűnnie, az sem okoz neki gondot, ráadásul ha nickel defense-zel áll fel a Patriots, akkor a feléjük rontó running back kikapcsolásában is kulcs szerepet játszhat. A védelem egyik vezére, a már sokszor megénekelt Dont’a Hightower a linebacker sorból, aki szituációtól függően nem csak a linebacker sor közepén, hanem 3-4-es külső linebackerként is feltűnik olykor.
Logan Ryan szintén több dimenziós játékos, sokáig szélső cornerbackként használták Malcolm Butler párjaként, de szezon közben kiderült, hogy az ő helye a slotban van. Rengeteg tackle-t mutat be, ami nem feltétlen támasztja alá a kiváló teljesítményt (pláne hogyha az ő emberén csinálja meg a tackle-t 10 yarddal az elkapás után…), de a rájátszásra nagyon feljavult coverage-ban, futásmegállításban pedig egész évben konstans teljesített.
És akkor ott van még a két safety, Chung és McCourty. Chung ugyan coverage-ban nem túl magasan rangsorolt, de a futásokhoz kiválóan lép fel, nickel és dime felállások során pedig linebackerként vagy slot cornerback pozícióban tűnik fel. McCourty pedig ugyan egy poszton játszik végig, abban viszont a liga legszűkebb elitjébe tartozik.
Az idei Atlantát látva, az egyoldalú passzjáték közel sem hangzik olyan rosszul, azonban ez sokkal nagyobb kockázatot foglal magába, mint a futójáték. Ha pedig teljesen egyoldalúvá válik a playhívás, akkor a hiba lehetősége is megnő. És habár pass rush mint olyan, nem létezik New Englandben, azért a coverage-ben nyújtott teljesítmény bőven elég lehet arra, hogy a hátrányban kapkodó Ryan 1-2 labdáját leszedjék, ami elég lehet ahhoz, hogy meglegyen az ötödik, az a bizonyos MÉG EGY!
Bármennyire is csak a #12-esről szól ez az este, mivel mi rendkívül korrektek vagyunk mindenki irányába, a Falcons oldali beharangozó sem maradhat el katonadani tollából. Délután ITT pedig megtalálhatjátok az FK! Super Bowl centert, ahol nem csak az esti kibeszélőnket találhatjátok, hanem a teljes heti felvezető sorozatunk minden részét, legyen az cikk vagy podcast, így ha esetleg valami kimaradt volna, azt még tudjátok pótolni.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Nem egy járókerettel botorkáló tepsiképű hattyúdala, jó felütés, ma is kapod majd. :D
Jól körüljártad, a RB-inken nagyon sok múlik, ha megy a futás, Ryanék üldögélnek, akkor több egyéni hiba kell ahhoz, hogy gond legyen. Szeretnék már egy SB-t szívinkfartus nélkül végignézni, a 4. negyedben ülve, sört pattintva, vigyorogva. Come on Patriots!
Utolsó mondatoddal maximálisan egyetértek!
Sztem ez az indoklás, hogy a Pats D a legjobb nem helytálló. Elsősorban azért, mert, ha csak pontokat nézed akkor ugyanúgy, becsaphatnak minket a számok. Lásd Ravens ellen, ahol 14 pontot kaptak 2 perc alatt, úgy, hogy a saját vörös zónájukból indult a Ravens. Akkor eszerint a Pats védelme rossz volt akkor, mert 14 pontot engedett. Másodsorban azért – amit már sokszor leírt mindenki- hogy nagyon gyenge offensekkel találkoztak. Ez a defense nagyon jó, de 4 (Ravens, Texans, Vikings, Broncos) biztos megelőzi.
Oké, legyen elég az elvakult szemléletből és akkor nézzük meg objektíven… :D szerintem mindeneki tudja,hogy ez nem a Liga legjobb Defje. de mondjuk 5-6.? azt azért meglehet adni? És akkor még hozzá jön a Liga 1-2. legjobb Offense? Ez azért veszélyes párosítás nem???
És akkor meg sem kérdezem,hogy a Falcolnsét hányadikra sorolnád?
Hát de én pont az írtam, hogy a Pats védelme jó, de 5.-nél biztosan nem jobb. Sztem ez az 5.hely reális. Az meg, hogy liga elit offense sztem senkinek sem kérdés. Én ezért a kiegyensúlyozottság miatt őket tartom esélyesebbnek.
Én csak azt kifogásoltam, hogy a szerző szerint ez a legerősebb defense. Ezt ahogy nézem ezzel te is egyetértesz. Akkor mivel volt probléma abban amit írtam?
Szerintem kicsit trollkodott ;) csak erre próbáltam célozni :D
De azért valljuk be van igazság abban amit írt. Ezt a játékot pontokra játszák, és ebből a Pats engedte a legkevesebbet.
Az meg egy külön sok oldalas vitatéma,hogy mi is az elit védelem? Amelyik a legkevesebb pontot engedi? Amelyik a legkevesebb yardot? Vagy amelyik a legtöbb sacket és labdát szerzi? És akkor még jön az,hogy milyen ellenfelek ellen játszottak? Van valaki aki ezt jobban érti :D én letettem róla, éjjel mindenre választ kapunk :D már csak élvezni akarom a meccset oszt pont… :p
Jó szurkolást estére
Már mondtam: Mack megsérül az elején, ezért a Falcons offense nem lesz olyan hatékony és ezért nem kapunk semmire sem választ ma éjjel. :) Neked is jó szurkolást! :)