Megegyezett egymással a Miami Dolphins és a Jacksonville Jaguars csapata a tight end Julius Thomas elcseréléséről az NFL Network insidere, Ian Rapoport szerint, Branden Albert pedig Miamiból Jacksonville-be került.
A csere csak az új szezon kezdetekor, március 9-én lehet hivatalos, de több forrás is állítja, hogy a felek bizony megállapodtak.
Armando Salguero, a Miami Herald újságírója már az ellenértéket is tudni véli, ami egy 2017-es hetedik körös draftpick.
Thomas két éve kötött öt évre szóló, 46 millió dolláros szerződést a Jaguarsszal 2015 nyarán, de az itt eltöltött időszaka, finoman szólva sem sikerült úgy, ahogy azt Jacksonville-ben remélték. A cserét követően ismét Adam Gase keze alatt dolgozhat. A tight end abban az időszakban játszotta karrierje két legjobb évét, amikor Gase volt a Denver támadó koordinátora.
Julius Thomas mellett csapatot vált a Dolphins korábbi bal oldali tackle-je, Branden Albert is. Érte a Jaguars egy 2018-as, hetedik körös picket adott. Fontos, hogy két külön trade-ről beszélünk, tehát Thomas nem ellenértéke Albertnek, hanem mindkét játékosért csupán egy hetedik körös picket kaptak a csapatok.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások