A legnagyobb nevek elkeltek már a szabadügynök piacon, így vessünk egy pillantást a csapatok pénzügyi helyzetére ma reggeli adatok alapján. Az overthecap.com oldal a legnagyobb, az NFL pénzügyeivel, a fizetési sapkával és a szerződésekkel foglalkozó oldal és elég megbízható számaik vannak, így ahogy sok más esetben, most is őket használjuk forrásként. Így néz ki tehát csökkenő sorrendben az egyes csapatok elkölthető pénzmennyisége:
Az Eagles van tehát a legrosszabb helyzetben, a legtöbbet pedig a 49ers költheti, habár igazából már sok nagy fizetési igényű játékos nincs a piacon, hogy ezt megtegyék. A Browns Osweiler megafizetését magára vállalva és a támadófalat megerősítve is elég jól áll, de a Patriots a legkeményebb, hogy a top10-ben tud lenni SB-győztes kerettel.
Az újoncokra még minden csapatnak költenie kell, ez átlagban 6-8 millió dollárt jelent (az egyes csapatokra konkrétan itt tudjátok megnézni, mennyit), azonban ez nem azt jelenti, hogy ennyi helynek is kell lennie a sapka alatt, ugyanis ebből lejön a roster végi játékosok fizetése.
Tehát vegyük alapul az Eaglest, hiszen nekik van a legkevesebb pénzük. Az Eaglesnek 8 pickje van idén, az overthecap pedig úgy számol, hogy $6,3 milliót fognak elfoglalni az idei sapkából. Ez ugyebár azt jelentené, hogy jelen állás szerint nem lenne elég pénze a philadelphiai csapatnak. Azonban ha az újoncok felkerülnek az 51 legjobban fizetett játékos közé a rosteren (és fel fognak, amennyiben megélik a keretszűkítéseket), a jelenleg legrosszabbul kereső 8 játékos fizetésével nem kell számolni (és lehet hogy nem is ők lesznek az újoncok “áldozatai”), ami kereken $4 millió. Tehát az Eagles esetében az újoncok által generált többletfizetés csupán $2,3 millió, tehát Howie Roseman GM-nek nem kell igazán aggódnia emiatt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások