Connect with us

Szabadügynök

Mindenkit egyért – FA-értékelő

Az Arizona Cardinalsra a tavalyi offseason után a 2016-os szezon egyik legnagyobb esélyeseként tekintettünk. Azonban az élet átírta a dolgokat, és az előzetes várakozásokat messze alulteljesítve, egy csalódásokkal teli szezonon vannak túl. Az idei piac nyitásával pedig a helyzet csak egyre rosszabb lett, ugyanis rengeteg fontos szabadügynökkel rendelkeztek, mindenkit lehetetlen volt megtartani, így nagy döntések elé került a vezetőség.

 

Távozott a csapattól a kicker Chandler Catanzaro, akire ugyan rakhatott volna tendert a csapat, de tavaly túl sok szoros mérkőzés ment el rajta, így nem ragaszkodott hozzá a Cardinals. A támadóoldalt tulajdonképpen csak ennyiben érintették a távozók, azonban a védelem gyakorlatilag darabjaira esett. A defensive end Calais Campbell a piac egyik legnagyobb szerződésének aláírását követően tette át székhelyét Jacksonville-be, Kevin Minter Cincinnatibe, a két safety, D.J. Swearinger és Tony Jefferson pedig Washingtonba, illetve Baltimore-ba költözött.

 

 

Mondanunk sem kell, hogy mindannyian alapemberei voltak az Arizona kiváló védelmének és erős kérdés, hogy vajon tényleg megérte-e őket mind beáldozni Chandler Jones maradásáért.

 

 

A Patriots korábbi pass rushere először ugyanis franchise taget kapott, majd végül sikerült egy hosszú távú, 5 éves szerződést aláírnia a csapattal 82 millió dollárért. A legfontosabb maradó játékos határozottan ő, azonban a center A.Q. Shipley megtartása is kifejezetten fontos volt, hiszen remek évet tudhat maga mögött. A védőfalba sikerült visszaigazolni Frostee Ruckert, aki ha másra nem is, a rotációba jó lesz, ahogy Andre Ellington szerződtetése sem mondható rossznak egy évre, 900 ezer dollárért. Visszaigazolások terén egy dolog róható fel a Cardinalsnak, ez pedig a tight end, Jermaine Gresham szerződtetése, aki 4 évre írt alá, átlagban évi 7 millió dollárért, ami elég bőkezű ajánlat egy olyan játékosért, aki gyakorlatilag csak blokkolásban használható.

 

A limitált pénzügyi keretek miatt nem sikerült a legnagyobb sztárokkal egyezkedni, így maradtak a többnyire átlagos játékosok. Kellett egy kicker, leigazolták Phil Dawsont. A 42 éves Dawson két évre érkezett, 6 millió dollárért. Minter távozását követően a linebacker sor sírt az emberért, így ki mást, mint a 35 éves Karlos Dansbyt hozták ide egy évre. Dansbyben van bőven kakaó, előző szezonjában a legtöbb snapet játszotta a Bengals linebackerei közül, ki-ki döntse el, hogy ezt most hova kell tenni. A safety kérdést is sürgősen orvosolni kellett, ugyanis azzal, hogy visszarakják Mathieu-t FS-be, még szükség van egy másik kezdő safetyre, a választás pedig a rutinos Antoine Bethea-re esett, 3 évre, 12.75 millióért. Végül de nem utolsó sorban, Jarvis Jones-t sikerült Chandler Jones túloldalára megszerezni.

 

 

Egyikőjük sem tartozik posztjuk krémjéhez, de az elérhető játékosok közül ár-érték arányt és a piaci trendet tekintve azért a lehetőségekhez képest egész jól halásztak. Kár, hogy egytől-egyig remek játékosok távoztak a gárdától. C+

 

Az elkövetkezendőkben azért nem ártana mélyíteni ezen a linebacker soron és egy fiatal tehetséget hozni a jövőre való tekintettel a draftról, valamint a támadó-, és védőfalba egyaránt kellene erősítés, hiszen ugyan a két 3-4-es DE (Gunter és a frissen visszaigazolt Rucker) és a támadófal jobb oldalán elhelyezkedő guard-tackle páros (Wetzel és Humphries) fiatalok, de eddigi teljesítményük alapján nem feltétlen szolgáltak rá a kezdő posztra.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
pritek
pritek
2017-03-21 01:06

Pár apróság.
Ruckert leginkább az öltözőbe hozták vissza. A csapat egyik hangadója. Olcsó, szeret itt és Campbell hiányát legalább vezetői szinten tudja pótolni.
Gresham közel sem kap átlag hetet. 2017 $2M, 2018 $5.25, 2019 $6.25M, 2020 $6.75M.
Jones túloldalára ott van Marcus Golden. Csak tavaly több sackje volt, mint Jarvis Jonesnak egész karrierje során. JJ, csak egy rotációs karakter lesz, ha egyáltalán megéri az 53-at.
Catanzaron “csak” a Hawks döntetlen ment el. A többi a long snapper volt.
Végül pedig nem Jones miatt lettek beáldozva a többiek. Minter és DJ nem kaptak giga szerződést és melléjük még a két top FA-ből egy megtartható lett volna. Egészen egyszerűen Campbell és Jefferson is iszonyatosan túl lettek fizetve. Jeffersonnak eleve nem akartunk ennyit adni, ez könyvelhető volt, Campbell meg biztos adott volna baráti kedvezményt a csapatnak, de itt súlyos milliókról van szó különbségben és ezt senki nem várhatta tőle, hogy nem fogadja el. Illetve egyre népszerűbb az az elmélet, hogy a Cards ráment a 2018as csapatépítésre és gyűjti a kompenzációs pickeket. Jelenleg 4 járna nekünk, bár ez még változni fog nyilván. Ez akár igaz, akár nem, az biztos, hogy Keim valami komolyabb sztorin ügyködik, mert még van egy rakat pénzünk és szemet szúróan nem csinált semmi értelmeset idén a piacon. Minter és DJ elengedése egyelőre teljesen érthetetlen számomra. Itt vagy lesz még egy csere a draft után, vagy tényleg jövőre spórol amikor Palmer és Fitz búcsúzik és feltehetőleg jön egy új edző is.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x