Connect with us

Szabadügynök

Mindenkit egyért – FA-értékelő

Az Arizona Cardinalsra a tavalyi offseason után a 2016-os szezon egyik legnagyobb esélyeseként tekintettünk. Azonban az élet átírta a dolgokat, és az előzetes várakozásokat messze alulteljesítve, egy csalódásokkal teli szezonon vannak túl. Az idei piac nyitásával pedig a helyzet csak egyre rosszabb lett, ugyanis rengeteg fontos szabadügynökkel rendelkeztek, mindenkit lehetetlen volt megtartani, így nagy döntések elé került a vezetőség.

 

Távozott a csapattól a kicker Chandler Catanzaro, akire ugyan rakhatott volna tendert a csapat, de tavaly túl sok szoros mérkőzés ment el rajta, így nem ragaszkodott hozzá a Cardinals. A támadóoldalt tulajdonképpen csak ennyiben érintették a távozók, azonban a védelem gyakorlatilag darabjaira esett. A defensive end Calais Campbell a piac egyik legnagyobb szerződésének aláírását követően tette át székhelyét Jacksonville-be, Kevin Minter Cincinnatibe, a két safety, D.J. Swearinger és Tony Jefferson pedig Washingtonba, illetve Baltimore-ba költözött.

 

 

Mondanunk sem kell, hogy mindannyian alapemberei voltak az Arizona kiváló védelmének és erős kérdés, hogy vajon tényleg megérte-e őket mind beáldozni Chandler Jones maradásáért.

 

 

A Patriots korábbi pass rushere először ugyanis franchise taget kapott, majd végül sikerült egy hosszú távú, 5 éves szerződést aláírnia a csapattal 82 millió dollárért. A legfontosabb maradó játékos határozottan ő, azonban a center A.Q. Shipley megtartása is kifejezetten fontos volt, hiszen remek évet tudhat maga mögött. A védőfalba sikerült visszaigazolni Frostee Ruckert, aki ha másra nem is, a rotációba jó lesz, ahogy Andre Ellington szerződtetése sem mondható rossznak egy évre, 900 ezer dollárért. Visszaigazolások terén egy dolog róható fel a Cardinalsnak, ez pedig a tight end, Jermaine Gresham szerződtetése, aki 4 évre írt alá, átlagban évi 7 millió dollárért, ami elég bőkezű ajánlat egy olyan játékosért, aki gyakorlatilag csak blokkolásban használható.

 

A limitált pénzügyi keretek miatt nem sikerült a legnagyobb sztárokkal egyezkedni, így maradtak a többnyire átlagos játékosok. Kellett egy kicker, leigazolták Phil Dawsont. A 42 éves Dawson két évre érkezett, 6 millió dollárért. Minter távozását követően a linebacker sor sírt az emberért, így ki mást, mint a 35 éves Karlos Dansbyt hozták ide egy évre. Dansbyben van bőven kakaó, előző szezonjában a legtöbb snapet játszotta a Bengals linebackerei közül, ki-ki döntse el, hogy ezt most hova kell tenni. A safety kérdést is sürgősen orvosolni kellett, ugyanis azzal, hogy visszarakják Mathieu-t FS-be, még szükség van egy másik kezdő safetyre, a választás pedig a rutinos Antoine Bethea-re esett, 3 évre, 12.75 millióért. Végül de nem utolsó sorban, Jarvis Jones-t sikerült Chandler Jones túloldalára megszerezni.

 

 

Egyikőjük sem tartozik posztjuk krémjéhez, de az elérhető játékosok közül ár-érték arányt és a piaci trendet tekintve azért a lehetőségekhez képest egész jól halásztak. Kár, hogy egytől-egyig remek játékosok távoztak a gárdától. C+

 

Az elkövetkezendőkben azért nem ártana mélyíteni ezen a linebacker soron és egy fiatal tehetséget hozni a jövőre való tekintettel a draftról, valamint a támadó-, és védőfalba egyaránt kellene erősítés, hiszen ugyan a két 3-4-es DE (Gunter és a frissen visszaigazolt Rucker) és a támadófal jobb oldalán elhelyezkedő guard-tackle páros (Wetzel és Humphries) fiatalok, de eddigi teljesítményük alapján nem feltétlen szolgáltak rá a kezdő posztra.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások