Philip Rivers 35 éves, tavaly karrierje egyik legrosszabb szezonját hozta, nem nem úgy tervezi a jövőjét, hogy hamarosan átadja a helyét valakinek, hiába találkozott a csapat Patrick Mahomes, Josh Dobbs és DeShone Kizer egyetemi irányítókkal:
“Azt hiszem elvárható, hogy fiatal srácokat hozzanak ide, és próbálják őket fejleszteni. Viszont ez rám semmilyen hatással nincs. Meg kel próbálnom jól és mindig jobban játszanom, illetve ezt addig tartani, ameddig csak lehet. Amíg ezt megteszem, teljesen mindegy, ki jön ide, padozni fog egy darabig.”
A Chargers Los Angelesbe költözött, új lett az edzői stáb, jó eséllyel ez az utolsó dobása Riversnek. Még három évig van élő szerződése, az utolsó szezonja előtt nem is nagyon lehet elküldeni, viszont ez pont az az intervallum, amibe már bele fér egy újonc irányító, aki már a jövőnek szól. Meglepő lenne persze, ha az első három körben érkezne ide egy irányító, de kizárni nem lehet, Kizer például akár első körös is lehet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások