Pozíciós rangsor – NFC North – támadók

Vitathatatlanul a liga legjobb csoportja. Fogunk meglepetést okozni az értékelésekkel, de a végeredmény azért mégis csak mindenkit megnyugtathat.

Irányítók:

1. Packers (Aaron Rodgers)
2. Lions (Matt Stafford)
3. Vikings (Sam Bradford)
4. Bears (Mike Glennon)

Ez nem is volt kérdés. Jelenleg A-Rod a liga egyik legjobb irányítója, ezzel pedig a divíziót is könnyedén viszi. Van, amit nem csinál jól: nehezen nyit meg a passzaival útvonalakat az elkapóinak. És ezzel be is fejeztük a listát. Mindenre képes: a zsebben segíti a falembereit, lézerpontos a legnehezebb dobásoknál is, és mindenkit jobbá varázsol maga körül. Rosszabb napjain is olyan dobásokat hoz össze, amiket csak nézünk. 2016-ban a Packers elkapói az elejtett labdákkal 875 yardtól és 11 TD-től fosztották meg őt. Ez többszöröse a ligaátlagnak. Rodgers igazi vezéregyéniség, lelkileg is felemel mindenkit, és ha ő azt mondja, hogy nyerni kell, akkor nyerni fognak.

Matt Stafford igazi nehéztüzér. A leghülyébb pózokból is meg tudja ereszteni a bombákat, igaz a külsőre dobott passzai sokszor belülre érkeznek, és sokszor inkonzisztens, rossz döntéseket hoz. Hasonló mennyiségű screen passzt dob, mint a patologikusan konzervatív Alex Smith, viszont meg meri tolni a disznóbőrt, ha kell. Jellemző, hogy olyan playfelépítéseket is kap a kezébe, ahol a snapről snapre való hullámzását limitálni lehet (például a pálya szélére mozgó útvonalak, ahol nem kell félni, hogy egy CB-nél több lesz az emberen). Marvin Jones és Golden Tate a tökéletes elkapók a kezei alá: több yardot hoznak neki lehetetlen elkapásokon, mint amennyit elrontanak a labdaelejtésekkor.

Sam Bradford talán a legvitatottabb. Passzolás tekintetében a liga krémjéhez tartozik, de sajnos egy QB játékának ez csak egy (igaz fontos) dimenziója. Nincs jó mozgása a zsebben, viszont nyomás alatt is összpontosít, és bevállalja a passzokat még akkor is, ha megpulykázzák őt a rusherek utána. A legnagyobb erőssége (és talán a legjobb is ebben a ligában), hogy képes úgy megtolni a labdát, hogy utat nyisson az elkapóinak. Ez csodás játékokra ad lehetőséget, amikor olyan, magukat mindig üresre küzdő elkapókkal párosítják, mint Diggs vagy Thielen. Nem csak kevés eladott labdája van, kevés olyat dob, amit le lehet szedni. A katasztrofális szezon alatt ő volt talán az egyetlen, aki konzisztensen 100%-ot hozott a támadók közül (talán még Berger és Rudolph emelhető ki).

Mike Glennonról semmit nem lehet elmondani. Tavaly 11 passzkísérlete volt, 2015-ben pedig pályára sem lépett. Előtte az első két (csonka) éve számítható csak be, ezek viszont kezdeti teljesítményt mutatnak, szóval valójában nem látni, hogy mit tud. Az is meglehet, hogy a lista elején kéne lennie. Korábbi játéka alapján egy nyomás alatt is precíz, és atletikus játékos képét mutatják – bár utóbbi tulajdonságát sokszor arra használja, hogy erőszakosan hátrafelé meneküljön a zsebből.

Elkapók:

1. Packers (Jordy Nelson, Davante Adams, Randall Cobb)
2. Vikings (Stefon Diggs, Adam Thielen, Michael Floyd)
3. Lions (Marvin Jones, Golden Tate)
4. Bears (Kevin White, Victor Cruz, Cameron Meredith, Kendall Wright)

Nagyon szorosan kapcsolódik ezen a listán a Packers első helyéhez Rodgers személye. Ahogy fentebb is írtam, nincs még egy QB a ligában, akit olyan szinten szívatott szét a WR-gárdája, mint Rodgerst. 67 elkapás, 875 yard és 11 TD maradt a levegőben lógva a Nelson és Társai Kft. miatt, viszont csak 165 yardot és 2 TD-t oldottak meg olyan szituációkból, amiket Rodgers rontott el. (Davante Adams egyedül 6 TD-t rontott, ami még a csapatok között is a negyedik helyre elég lenne!) A Packers szezonkezdeti bénázását nyugodtan lehet az elkapók számlájára írni. Ezt nem segítette az sem, hogy Mike McCarthy jellemzően nem olyan sémát játszat, ahol komoly szerepet kap az elkapás után szerzett yard. A rendszerében megtolják a passzokat, és vertikális útvonalakon kell megvernie a védőjüket az elkapóknak. Ehhez a rendszerhez egy elsőrangú QB kell, és A-Rod nélkül egyértelműen a harmadik helyre kerülne ez a gárda, még egy egészséges Nelsonnal is. Apropó Nelson. 32 éves, ebben a korban kezdenek el megzuhanni a posztján, és egyre kisebb az esélye, hogy top szezonokkal rukkoljon elő, talán jövőre lehet utoljára esélye, hogy 1000+ yardot hozzon.

A Vikings jelenlegi állapotában megelőzi a Lions gárdáját, ami gyakorlatilag két emberből áll. Diggs folyamatosan a liga legjobb WR-jei között van emlegetve route-futás tekintetében, és Thielen is ugyanerre képes a pálya szélén. A Vikings támadósora (a Lionshöz hasonlóan) olyan emberekre van építve, akik képesek megküzdeni minden egyes szaros centiméterért az elkapás után. Bradford legnagyobb örömére (és mivel képes ő is ehhez jól dobni a labdát, kivezetve az embereit a coverage-ből) hamar eldobhatja a labdát az ócska fal mögött, az elkapói meg fogják tudni oldani. A mély passzai különösen pontosak, ezek pedig egy tökéletes célpontot kaptak Thielen személyében. Probléma azért itt is van. Láthattuk, hogy Diggsnek nem 100%-os az egészsége mindig, Thielen egy jó szezonjára azért még ne igyunk (bár ez mindig ígéretes szokott lenni), és nagyon sok múlik azon, hogy Floyd a böri udvarán játszik a sittes csapatban, vagy azon, hogy Treadwellt kiengedik-e a pályára 2017-ben.

Nem szeretném lehordani alja módon a Lions elkapóit, de jelenleg két emberből áll, és ennyi nem elég. Ezt nem pótolja egy agilis RB (kivéve, ha David Johnsonnak hívják). Golden Tate és Marvin Jones egyaránt jól muzsikálnak, igaz az utóbbitól még mindig várunk egy 1000-yardos szezont a kompetens futójáték hiányában passzerős csapatban.Cooter egész sémája arra épül, hogy a két jómadár úgyis megoldja elkapás után. Ebben a tekintetben Jonesról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, ugyanis másfélszer annyi yardot hozott létre, mint amennyi rajta ment el. Tate pedig imádja a screen passzokat. Stafford a legtöbb ilyet dobta tavaly, és Tate a robbanékonyságával úgy tudja megoldani ezeket a játékokat, hogy közben nem támaszkodik az offense-re.

A Bears pedig sajnos nem áll jól itt sem. Jefferyt nem fogja Cruz és Wright pótolni. Meredith bizonyosan elő fog törni fixen WR1-nek, de a gárda első sora így sem acélos. Cruz már nem tud kikaparni magának egy biztos pozíciót, nem úgy tűnik, hogy stabil 1200 yardos WR lenne a sérülése után és 30 évesen. Jeffery és Royal távozásával felszabadult 137 passz, amiből kaparni fog magának Howard és White biztosan, a maradékot kéne elosztani a többiek között. A lehetőséget jelenleg abban látom, hogy Miller és Cruz helyére jön majd két fiatalabb név jövőre, és egy profi ligába szokott Trubiskyvel egy ütőképes, fiatal, évekig kitartó támadósor fog berobbanni. Addig pihi.

Futók:

1. Bears (Jordan Howard, Jeremy Langford)
2. Vikings (Latavius Murray, Dalvin Cook, Jet McKinnon)
3. Lions (Theo Riddick, Ameer Abdullah, Zach Zenner)
4. Packers (Ty Montgomery)

Itt megkérdőjelezhetetlen a Bears dominanciája. Jordan Howard az egyik legjobb tisztán futó a ligában, az offseasonben pedig a hírek szerint elkapásokra edzették, hogy több lábon állhasson. Tavaly a csapat scrimmage yardjainak közel harmadát hozta egyedül, kis rásegítéssel a levegőből meglesz az több is. Nagyon jól látja meg a falban a réseket, és a Bears belső fala a liga elitjébe tartozik, így legalább egy pár évig még élvezhetjük a tavaly megszokott színvonalat.

Futók terén a Murray-Cook páros nagyon ígéretes. Murray sok hibával rendelkezik, nagy alkata ellenére nem mer kontaktba menni, viszont a remek képességű Cookkal és Jet McKinnonnal TALÁN tudják pótolni annyira a fal hiányosságait, hogy egy közel vállalható RBBC-t kirakjanak. (Running back by committee – nincs tiszta RB1, többet futtatnak egyszerre. Klasszikusan a Hill-Bernard duó ilyen, de lassan minden csapat átáll erre a rendszerre.)

A Lions hasonlóan tehetséges játékosokat vonultat fel, viszont Riddick inkább a passzjátékban erős. Több ügyes srác is van náluk, viszont mindet sérülések és koncepciótlan futójáték gyötrik. A Lions esetében így sokkal kevésbé az egyéni tehetség hiánya a probléma, hanem a rendszer.

A Packers edzőit nem nagyon bántotta a borzasztó futójáték, nagy hátrányt nem is szenvednek, így Montgomery berobbanása rettentő üdítően hatott. Ennek ellenére nem látni se kiemelkedő tehetséget, se mélységet a pozíción (csak újoncok vannak Montgomery mögött). Montgomery 77 alkalommal futott, így nem látni, hogy 150-200-at bírna-e fizikailag, nagyon sok itt a kérdőjel.

Tight end:

1. Packers (Martellus Bennett)
2. Vikings (Kyle Rudolph)
3. Lions (Eric Ebron)
4. Bears (Zach Miller, Dion Sims)

Nehezen tudtam dönteni Bennett és Rudolph között, mivel Rudolph parádés Bradford keze alatt, viszont Bennett sokkal tapasztaltabb a korához képest, megfordult már pár helyen, stresszes szituációkban is (mikor majdnem INT-et csináltak róla a SB-n), ezért övé itt a primátus. Rodgers mindenképpen ki fogja tudni használni őt, ez nem is kérdés, az viszont igen, hogy elkapókkal ennyire telítve lesz-e lehetősége 40-60 célpontnál többet összeszednie.

Rudolph egy megbízható középtávú összekötő volt eddig is, és nem véletlen az a beceneve, hogy Rudolph, the Red Zone Reindeer. Tavaly volt a nagy kitörése, kétszer annyi yardot hozott, mint bármelyik másik évében eddig. Várhatóan Shurmur építeni fog rá a sémában, hiszen már Turner alatt is jól működött a klasszikus Air Coryell tight endként.

A Lions áll talán a leggyérebbül stabil TE terén. Idén Ebron breakout lehet, és ezért soroltam őket a Bears elé, viszont semmi mélység nincs a poszton tehetséges játékosokból, ez nagyban limitálja a felállásokat is sajnos. Ebron egyre nagyobb felelősséget vállal, elbír 85 célponttal is, és Boldin hiányában még egy-két tucatot szerezhet mellé.

Ne legyünk meglepődve: Zach Miller és Dion Sims nem egy jó páros. Miller kiöregedőben, a szezonban tölti be a 33-at, Sims is már 26. Miller legjobb szezonjában 64/47/486 volt, Sims pedig négy szezon alatt sem tudott összesen 700 yardot elkapni. Nem meghatározó figurák, nem mutatták meg azt, hogy lehet rájuk támaszkodni.

Támadófal:

1. Lions
2. Packers
3. Bears
4. Vikings

Papíron a Lions fala a legjobb, bár most a tavalyi első körös tackle, Taylor Decker 4-6 hónapra kiesett vállműtét miatt, így legjobb esetben is a szezon közepén jöhet vissza (ez hatalmas érvágás lehet a csapatnak). De ettől még a jobbszélen ott lesz Wagner, a belső falban Lang, Tomlinson, középen Swanson. Nagyon jó igazolásokat hoztak össze Stafford elé, és ugyan inkább a Lang-Wagner jobboldal lesz ütős, az egész fal stabilnak tűnik, és a meggyengült Packers-falnál szó nélkül ütősebb lehet.

Őket követi a Packers, amely inkább a széleken erős, és az itteni játékosok jóval a konvencionális megítélésük felett teljesítenek. Kell persze Rodgers mozgása is hozzá, hogy meg tudják tartani 5-6 másodpercig az ellenfeleiket, de mégis alapvetően járulnak hozzá a passzerős taktika sikeréhez. Elvesztették TJ Langet a Lions javára, helyette viszont egy-két évre beugrik Jahri Evans, többszörös All-Pro guard, aki 33 évesen kipróbálja magát egy másik csapatban is, és minden bizonnyal pompás teljesítményt fog felmutatni, amíg kinevelik a fiatal utódját.

A Bears számára nem indult jól a FA-piac a falban. Elvesztettek két tackle-t is, és helyettük csak egy ötödik körös guardot hoztak, na meg az UDFA-apró. A fal legerősebb pontja a Long-Whitehair-Sitton trió, akik belül félelmetes munkát végeznek. Külön kiemelném Whitehairt, akiről gombamód születnek az elemzős videók, hogy zöldfülűként milyen minőségi játékot mutatott fel, első évében szinte csuklóból hozta le a többszintű blokkolást Howard előtt, és úgy nézett ki a pályán, ahogy veteránok is ritkán.

Nem meglepő, hogy mindenüket beletették a falba, de még így is középszerű, átlag alatti Bradford előtt a sor. Szerencsére bepalizták a Pantherst, hogy sok pénzért elvigyék Kalilt, és a Remmers-Reiff igazolásokkal sikerült az élő babzsák Clemmingst eltakarítani. Teljes az átalakítás, a szélek újak, középen Boone, Easton, és Berger marad, de utóbbinak jó eséllyel utolsó éve, ezért nem jött rosszul, hogy centert és guardot is draftoltak. A Vikes fala ezzel fellépett az “ozmotikus hártya” szintről a “közepesen vastag gipszkarton” szintjére, viszont még nagyobb előrelépés, hogy azokat az embereket sikerült eltávolítani és padra küldeni, akik általában annyira rosszak voltak, hogy a védőfalnak segítettek csak blokkolni.

Végeredmény:

1. GB 27.5 pont
2. DET 22.5 pont
3. MIN 19 pont
4. CHI 16 pont

Megígértem, hogy nagy meglepetés nem lesz. Apróbb gondok ellenére (és mondjuk a futójáték teljes hiányával is) a Packers majdnem akkora különbséggel vezet a Lions támadósora előtt, mint amennyivel a Lions a Bears előtt. Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, a Vikes és a Lions küzd a második helyért (néha meglepve a Packerst egy elrabolt divízióelsőséggel), most épp a Lions áll jobban. A Bears szándékai még mindig nem tiszták: most akkor lesz-e megváltás Trubiskyvel, mégis hogy gondolják, hogy ez az elkapósor segíthet neki, és mit fog Glennon összehozni.