A Ravens tight end Benjamin Watson komoly fizetéscsökkentésbe ment bele, hogy a csapatnál maradjon. Mindezt azután, hogy legnagyobb vetélytársát, Dennis Pittát kivágta a csapat sérülés miatt.
Watson eredetileg 3 millió dollárt keresett volna 2017-ben, de ennek több mint a feléről lemondott, így az alapfizetése mindössze 1,25 millió lett, amiből 750 ezer dollár garantált. Természetesen vannak ösztönzők a módosításban, tehát ha remek szezont hoz, akkor visszakeresheti a maradik 1,75 millió dollárját.
Watson már 36 éves, még 2004-ben került a ligába, akkor a Patriots választotta ki az első kör végén. Nem volt egy Gronkowski, de nem is volt rossz, 2009-ig maradt a csapatnál, majd a Brownshoz, később pedig a Saintshez igazolt. Utóbbinál villantotta a legnagyobbat karrierje során, 74 elkapás, 800+ yard és 6 TD, mind karrierje legjobbjai. Ezután igazolta le a Ravens, de tavaly Achilles-sérülés miatt nem játszott.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
- A Dolphins leigazolta Odell Beckhamet
- Justin Fields visszahordóként? Erről is beszéltek a Steelersnél
Legutóbbi hozzászólások