Ezekiel Elliott továbbra is a címlapon van az amerikai sajtóban, pedig már egy jó ideje vége a szezonnak – pont ez a baj főedzője, Jason Garrett szerint, aki már leült a játékosával beszélgetni egy kicsit, hogy mik a tervei a jövőben. Mert ha így halad, akkor dollármillióktól eshet el, amikre később még nagy szüksége lehet.
Megkérdeztem tőle, hogy milyen akar lenni? Egy olyan, akinek az arca minden reklámban feltűnik, ami rengeteg pénzt hoz a számlájára, vagy egy olyan, aki senkinek nem kell, és emiatt rengeteg pénzt bukhat? Mert amit jelenleg csinál az offseasonben, azzal csak az utóbbit fogja elérni. Egy tehetséges játékos, aki sokra viheti az NFL-ben, az ilyeneket imádják a reklámokban, de így csak taszít magától mindenkit, pedig lehetne LeBron is, aki 200 millió dollárt is felmarkolhat a sport mellett a reklámbevételeiből. Ott van az At&T vagy a Pepsi, akiktől már most kap reklámbevételt, de ennek a sokszorosát is megkereshetné, ha kicsit jobban odafigyelne, hogy ne csináljon ostobaságokat.
Mint ismert, Elliott ellen jelenleg eljárást folytat a liga, és könnyen lehet, hogy eltiltással kezdi az évet, ami valószínűleg két meccsre szól majd. De nem csak ez az egyetlen kisebb-nagyobb balhéja volt már amióta a profik között van, az ilyen akciókkal pedig csak maga alatt vágja a fát, hiszen a szponzorok nem ilyen balhés játékosokat keresnek maguknak. Garrett ugyanakkor azt is elmondta, hogy a Dallas Cowboys figyelmet fordít a fiatalok marketingképzésére, hogy ne csak a szerződésükből szerzett bevételből gazdálkodjanak, hanem hogyan használják ki a saját marketingértéküket a különböző szponzoroknak hála.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások