Connect with us

Hír

Sheldon Richardsonért két csapat is cserélt volna – egy feltétellel!

A Jets védőfala a legjobb nevekből áll jelenleg a ligában, ez talán nem túlzás. Ám Leo Williams draftolásával már megoszlanak a lehetőségek, hiszen három klasszis van két posztra, leszámítva a 4 falemberes felállásokat, és általában Richardson húzta a rövidebbet. Nem meglepő, hogy a csapat sokáig árulta őt és a hírek szerint voltak is érdeklődők.

 

 

Korábban a Dallas Cowboys csapatával boronálták össze, de úgy tűnik az nem igazán volt komoly. Ellenben a játékos elismerte, hogy a Washington Redskins vagy a Seattle Seahawks igen intenzív érdeklődés mutatott a kegyvesztett defensive end iránt, aki a Jetsben edge rusherként szerepelt tavaly, de finoman szólva sem az az ő terepe. Ellenben mindkét érdeklődő csapatban a fal belsejében kaphat szerepet, ráadásul rájuk is férne egy Richardson kaliberű játékos.

 

A Redskins gyenge pontja egyértelműen a védőfal, ahova bár ledraftolták Jonathan Allent, egyedül kevés ahhoz, hogy megváltsa a világot. Richardsonnal a túloldalán viszont már igen bika egység jönne létre, ahogy Seattle-ben is. Malik McDowell sérüléséről megosztó riportok keltek napvilágra, Carrollék szerint később, a játékos szerint viszont hamar a pályán lehet, de ha nem akarnak kockáztatni, akkor S-Richcsel töltik be a lyukad a D-Line-ban. Egy bökkenő van a teljes összeboronálás előtt – mindkét csapat csak azzal a feltétellel mozdulna a játékosért, ha belemegy egy paycutba, ami csak egy új szerződés megkötésével lehetséges.

 

A 26 éves védő ugyanis az 5. éves opciója alatt játszik 2017-ben, ami teljesen garantált, így nem is módosítható, vagyis új szerződést kellene vele kötni. Ő viszont nem biztos, hogy lemondana $8 millió dollár garantált tartalomról, szóval érdekesen alakulhatnak számára a dolgok.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x