Connect with us

Hír

Crosby szenved az új long snapperrel és holderrel

Mason Crosby a 11. szezonjára készül Green Bay-ben, abban a csapatban, ahol immáron ő a legtöbb pontot szerző kicker a franchise történelmében, és ahol rendre kisegíti a csapatot a mezőnygólok értékesítésével ha szükség van a szolgálataira. Ám egy mezőnygól nem csak a rúgón múlik, hanem a long snapperen és a holderen is, akik ha nincsenek összeszokva a rúgóval, akkor abból általában bajok vannak. Jelentjük, Green Bay-ben bajok vannak.

 

 

A Packersnél idén long snapper és punter csere is végbe ment az előző szezonhoz képest, a Seahawks elleni idénynyitón jelen állapotok szerint Derek hart fogja feladni a labdákat, és az idén draftolatlanul a Packershöz kerülő punter, Justin Vogel lesz a holder a rúgások elvégzése előtt. Ilyen drasztikus változtatások után időbe telik, míg összeszokik ez a hármas, de azért ilyen rossz teljesítményre nem számítottak. Crosby a csapat szombati edzésen 11 kísérletből csak 5-öt értékesített, az utolsó négyet egytől egyik kihagyta, de Vogel szerint ez a felkészülés ilyen korai szakaszában természetes.

 

Néhány rúgás csak centiken múlik, hiszen ha csak 5-6 centivel odébb, vagy esetleg más szögben teszem le a labdát, akkor Mason könnyen lehet, hogy mellérúgja, hiszen nem azt szokta meg sokadik éve. Sajnálom, hogy becsúsztak a hibák, de nagyon megértő velem, és igyekszik minél több időt eltölteni velünk, hogy flottul menjenek a dolgok. Van még mit dolgoznunk az összeszokottságon, de Mason és az edzők is bíznak abban, hogy a szezon kezdetére ez megtörténik.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x