Connect with us

Hír

Blount fél lábbal már kint Phillyből

LeGarrette Blount tavaly a liga egyik legjobb futója volt, 1200 scrimmage yardot és 18 futott TD-t szerzett a Patriots játékosaként. A Patriots nem tartott már rá igényt, így lecsapott rá az Eagles, akinek a tavalyi szezon során nem volt túl fényes futójátéka, részben a már kivágott Ryan Matthews miatt. Blount azonban eddig nem nyűgözte le új csapatát, és eddigi preseason teljesítménye alapján nem biztos, hogy elhasznál rá egy helyet az 53-as keretből az Eagles.

Blount az eddigi két előszezon-meccsén 9 futásból 17 yardot szerzett, ami még akkor is gyenge teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy viszonylag kevés időt töltött a pályán. A 30 éves veteránt eddig sem egetrengető sebességéről ismertük, leginkább a rövidyardos szituációknál volt jól használható. Egy 2-3 yardos átlaggal futó játékosra azonban nem lehet hosszútávon megbízható futójátékot építeni, így ha ki nem is vágják ki, aligha fog olyan számokat hozni, mint a Patsben tette.

 

Blount egyszer már elhagyta a Patriotsot, és egy évre a Steelershez igazolt 2014-es szezonra, de gyakorlatilag nem mutatott semmit, így szezon közben a Steelers kivágta, innen került vissza a Patriotsba. Most újra megpróbálkozott egy másik csapattal, és hamarosan eldőlhet, hogy tényleg csak Belichick keze alatt képes-e kimagasló teljesítményre. Rajta kívül az Eaglesnél még Wendell Smallwood és Donnell Pumphrey jöhetnek szóba kezdőként, mellettük még a futó posztott erősíti a rutinos Sproles, illetve a roster helyért küzdő Byron Marshall és Corey Clement.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Joco88
Joco88
2017-08-20 19:12

Ez talán kicsit elhamarkodott megállapítás 2 előszezon meccs és néhány play alapján…

katonadani
2017-08-20 22:49

szinte esélytelen, hogy kivágjuk

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x