A New Orleans Saintsnek az utóbbi időben rengeteg idióta és megmagyarázhatatlan igazolása volt. Az egyik ilyen volt például a safety Jairus Byrd leigazolása akkor, amikor egy hot dogot nem vehettek volna abból a pénzből, ami a fizetési sapka alatt maradt nekik. De mondhatnám a TE Coby Fleenert a maga 7,2 millió dolláros fizetésével, a kísérletet CJ Spillerrel, meg persze itt van Adrian Peterson is.
Petersont két évre igazolta le a Saints úgy, hogy volt már a keretben egy Mark Ingram, aki lubickolt a rendszerben, illetve két nappal az előtt, hogy felcseréltek Alvin Kamaráért. Nem tudni, hogy mit akartak ezzel elérni, ugyanis Peterson már nem tűnt az igazinak, sokat volt sérült, és még véletlenül sem illett a rendszerbe. Nem volt szakértő, aki értette volna a lépést, és nekik (nekünk, mindenkinek, kivéve a Saintsnek) lett igaza:
AP négy meccs alatt 87 yardot futott 27 kísérletből a Saintsben, TD nélkül, hármas átlaggal.
Nem meglepő módon a Saints elcserélte a jövőbeli Hall of Famer futót, mégpedig Arizonába. Ott pedig első meccsén, egy a Saintsénél messze pocsékabb fal mögött futott 26-szor 134 yardért (5,2-es átlag) és két TD-ért. Mindezt úgy, hogy nem volt a csapatban egy fél évet, nem edzett, nem tanulta a playbookot, semmit. Nem lett jobb játékos ő a Cardinalsban, mint volt a Saintsben, mindössze el kezdték úgy használni, ahogy még hatékony tud lenni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy AP most majd 1000 yardos lesz. Lehet ez volt az első és utolsó jó meccse idén. Ettől függetlenül továbbra is igaz lesz, hogy a Saints hatalmas luftot lőtt vele, a sokadikat az utóbbi években.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások