Lassan már nem tudom többször leírni, hogy a Browns egy komplett káosz. Edzőstül, az egész front office-on át a játékosokig. Most például Kizer visszakerült a kezdő posztra, azok után, hogy múlt héten Hogan kapta meg a lehetőséget. Aki minő meglepetés nem élt vele. Erre nem Kessler lesz a következő kezdő és nem is Hogan kap egy mérkőzésnél többet, hanem újra Kizer, akinek már öt meccse volt a bizonyításra.
Talán nem is ez a furcsa az egészben hanem az, hogy Hue Jackson azzal indokolja az egészet, hogy az egy hét pihenő jót tett Kizernek, ezért kerülhet ő vissza.
Néha tovább tart bemelegedni. Néha két hétig, néha három, néha több idő kell. Szerintem a srácok tanulnak a hibáikból és jobbak lesznek tőle. DeShone-nak nem tudom meddig fog tartani. A héten mindenképpen ő fog játszani és alig várom hogy láthassam játszani. Remélhetőleg megtanulta a leckét és fejlődött.
Én inkább nem mondok semmit erre, lássuk Kizer tényleg tanult-e a leckéből és ha igen az mire elegendő. Féleértés ne essék, én nem Kizer ellen vagyok. Csupán elszomorít az egész Browns helyzete és valami fejlődést, folytonosságot, tervet szeretnék látni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások