A héten mindössze egyetlen olyan meccs lesz, ahol két olyan gárda csap össze, amelyiknek pozitív mérlege van. Ráadásul az a Bills-Saints találkozó, ki hitte volna szezon előtt? Viszont rossz hír (legalább nekem, de aki hosszabban akar róla olvasni, annak jó), hogy az a találkozó a Premium Selectionbe került, így a 10. fordulós Previewba főleg egyoldalú(nak tűnő) és alsóházi meccsek jutottak. Na persze azért itt is lesz pár csemege!
Green Bay Packers @ Chicago Bears 19.00
A valaha volt legősibb rivalizálás jelenleg az NFC North utolsó helyéért megy, ez bizony nagyon szomorú. Egyik csapat támadósora sem valami acélos, így inkább védelmi csatára van kilátás, amit nem szokhattunk meg ebben a párharcban – vagy bármilyen párharcban, ahol Aaron Rodgers az irányító. A Packers egyébként most áll ki először a Bears ellen 1991 óta úgy, hogy nem Aaron Rodgersnek vagy Brett Favre-nak hívják a kezdő irányítójukat.
Hogy szemléltessem, mekkora a visszaesés: Hundley-val a Packers a drive-jaik mindössze 17,2%-án szereznek TD-t, ez az arány Rodgersszel 34% volt. A Bears ráadásul elég alulértékelt védelemmel rendelkezik, passz ellen kifejezetten jók, az utóbbi négy héten nem engedtek TD-t elkapónak (erre csak a Jaguars volt képes rajtuk kívül). A line of scrimmage környékén első sorban Akiem Hicksszel jól tudnak nyomást gyakorolni az irányítóra, ez pedig Hundley-nál problémát fog okozni, hiszen egyrészt hosszan tartja a labdát, másrészt szellemeket is lát és sokszor üres zsebből is inkább menekülni próbál.
Így nem lenne meglepő, ha a Packers offense is a futójáték köré összpontosulna. Azért “is”, mert a a Bears 60,5%-ban fut a meccseken, mióta Trubisky kezdő, ez a legmagasabb arány az NFL-ben. Ugyan a Bears mindössze 4 TD-t jegyzett eddig Trubiskyvel, most mégis nagy többségben az ő győzelmüket várjuk. Hatalmasat fordul a világ, ha egy csapatból egyetlen játékos kiesik – már ha az az irányító és mondjuk Aaron Rodgersnek hívják. Vele a kezdőben megkockáztatom, hogy konszenzus Packers tippsorunk lenne, de minimum megfordulna az arány.
Cleveland Browns @ Detroit Lions 19.00
Hozhatnék egy csomó statisztikát, hogy miért borzasztó a Browns, de most nem szeretném őket még jobban porba tiporni, megteszik ők maguk általában. Én mostantól – nagyrészt – csöndben fogom figyelni a szenvedésüket (magamat ismerve ez mondjuk nem fog menni) és várom a változást.
A Lions a várakozások szerint könnyedén fogja behúzni ezt a meccset még a rövid hét ellenére is és megkezdi/folytatja a menetelést a wild card hely felé. Stafford sorozatban háromszor passzolt legalább 300 yardot – 2011 óta először – és mostanság Marvin Jones lépett fel, az utóbbi négy hétben a harmadik legtöbb labda szállt felé a ligában.
Pittsburgh Steelers @ Indianapolis Colts 19.00
Újabb elég egyoldalúnak ígérkező mérkőzés, ráadásul a Steelers még rá is pihenhetett erre a túrára. A Colts jobb mérleggel áll, mint amilyen erős, illetve jobban is járnak, ha kikapnak és javítják a draft pozíciójukat. A Steelers meg a minél jobb kiemelésre hajt, szóval adott egy blowout.
A Colts idén a legtöbb pontot engedi játékonként (0.447), míg a Steelers a második legkevesebbet (0,275). A Steelers védelme harmadik sack-arányban (dropbackek 9%-án sacket szereznek), míg a Colts támadósora a legnagyobb arányban enged sackeket (10,8%). És akkor a Steelers támadósor és a Colts védelem közti különbséget nem is említettem. Szóval ahogy mondtam: adott egy blowout.
Los Angeles Chargers @ Jacksonville Jaguars 19.00
A Previewban – tehát a kiemelt találkozókat nem számolva – egyértelműen ez a hét meccse. A Chargers pihenőhétről jön és zsinórban hatot nyertek a Jaguars ellen. Ráadásul Gus Bradley revansot szeretne venni védőkoordinátorként korábbi csapatán. Nem lesz azonban könnyű dolguk, hiszen a Jaguars vezeti a konferenciát pontkülönbségben +89-cel, mindezt úgy, hogy a második helyen nagy lemaradással van a Chiefs +45-tel.
A Jaguarsnak elég jó ez a matchup, két okból is. Egyrészt a Chargers engedi a legtöbb futott yardot az ellenfél futóinak (119,9 meccsenként). A Jaguars mindeközben 1331 futott yardnál tart, ami a legtöbb a franchise történetében nyolc meccset követően. Másrészt kiváló passzvédekezésük megállíthatja Philip Riverst és leradírozhatja a pályáról Keenen Allenéket, hiszen a Chargers alapvetően egy pass-heavy támadósor.
Az mondjuk érdekes, hogy Melvin Gordon ugyan hazai pályán csak 57,5 yardot átlagol, idegenben ez a szám felugrik 132,8 yardra és okos lenne a Chargerstől, ha őt próbálnák erőltetni a meccsen. A Los Angeles-iek abban bízhatnak még, hogy a Jags passzjátéka továbbra sem fog menni, Blake Bortles ugyanis Joe Flaccóval holtversenyben a legtöbb meccsen – egész pontosan 7 találkozón – maradt legfeljebb egy passzolt TD-n. Mondjuk ha a futójátékot nem tudják majd megállítani, akkor ez nem egy fontos adat. Számomra meglepő, hogy mindenki a Jaguarsra tippelt közülünk, ennyire egyáltalán nem gondolom lefutottnak, úgyhogy egy potenciális konszenzus bukás is jöhet.
New York Jets @ Tampa Bay Buccaneers 19.00
Gondolta volna bárki is, hogy 10 forduló után a Jets 5-5-tel mehet pihenőre? Pedig ha megverik a Buccaneerst, akkor pontosan ez a helyzet fog előállni. Ráadásul könnyített menetben vannak, hiszen a Bucs két legjobb játékosa, Jameis Winston és Mike Evans sem áll majd Dirk Koetter rendelkezésére. Azt pedig már csak érdekességként teszem hozzá, hogy a Jetsnek 10-1-es mérlege van all-time a Tampa ellen, úgyhogy ha a várakozások szerint ismét nyer a Jets, a Buccaneersnek újabb 4 évet kell várnia, amíg egy W-t ehetnek New York zöldebbik csapata ellen.
A mérkőzés természetesen Ryan Fitzpatrickről is szól, aki rászórta átkát Winstonra és első kezdő meccse a Bucsban épp korábbi csapata ellen lesz, aminél Hollywood sem írna jobb sztorit. A Tampának végre futtatnia kellene a labdát, aminek egyrészt eddig nem szántak nagy szerepet, másrészt pedig a Jets ellen nem is lesz olyan egyszerű.
Cincinnati Bengals @ Tennessee Titans 19.00
A Titans csalódást okozott nekünk idén, nem játszanak olyan jól, mint vártuk, Mariota is alig hozza a jó meccseket. Ezért volt nagyon meglepő adat számomra, hogy hazai pályán ők szereznek pontot a legnagyobb arányban a támadássorozataikból. A gyenge, fejnehéz kusza AFC-ben pedig a könnyű sorsolásuk miatt elég esélyesek egy wild card helyre és a rájátszásra.
A Bengals offense borzasztóan kezdte az évet, aztán a támadókoordinátor-csere jót tett nekik és egy ideig feléledtek, hogy aztán a középszerűségbe süllyedjenek vissza. A Bengals defense viszont remekül kezdte az évet, aztán a pihenőhét nem tett jót nekik és visszaestek. A bye week előtt harmadikok voltak engedett pontszerző drive-okban, most pedig 31.-ek, ami mondanom sem kell, hatalmas visszaesés.
Houston Texans @ Los Angeles Rams 22.05
Két hete ez lett volna a legjobban várt találkozü kér nagyon izgalmas támadósor között. Aztán Watson IR-re került és megérkezett Tom “A Szobor” Savage, aki úgy áll a zsebben, mint senki más. Onnan mondjuk el nem mozdul, de legalább szép látványt nyújt… Update a múlt heti statisztikához: Savage eddig karrierje során 50 drive-ot vezetett, ebből mindössze 3 végződött TD-vel.
Savage-dzsel ellentétben a Rams támadósort élvezet nézni, már most több pontot szereztek, mint tavaly összesen (263 vs 224) és tényleg lehengerlő az offense. Gurley-t nagyon jól bevonják a játékba, mint a legjobb playmakerüket, meccsenként 15-ször ér a labdához, amit egyik másik skill player sem mondhat el magáról a ligában. Két hete még pontzuhatag is lehetett volna ez a meccs, most csak egy sima verés néz ki a Texansnak.
New York Giants @ San Francisco 49ers 22.25
Összesen egy győzelem áll a két csapat mellett a táblázaton, ez viszont holnap éjjel meg fog duplázódni! Mondjuk annyira nem tudom, melyik franchise örülne jobban a győzelemnek ezen a “kiesése rangadón”, igazából a nyertes egyben vesztes is lesz, hiszen rontanak a draft pozíciójukon. Sokkal jobban érdekelne ez a meccs, hogyha nem CJ Beathard, hanem Jimmy Garoppolo kezdene a 9ersnél, de hát nem így lesz.
Orleans Darkwának lehet a várakozásokhoz képest jó napja, aki egész szép futásokat hozott össze az utóbbi hetekben. A 49ers védelme pedig 119 futott yardot (31.) és 63,6 elkapott yardot (32.) enged az ellenfél futóinak. Ez a meccs osztja meg legjobban a szerkesztőséget a héten a Cowboys-Falconson kívül, nehéz tippelni, melyik rossz csapat húzza be a meccset. Eli Manning nagy mérföldkőhöz érkezik egyébként, hiszen zsinórban 208. kezdő meccsére készül, amivel az ötödik helyre lép az örökranglistán, pontosan beállítva bátyja, Peyton Manning és Derrick Brooks egyéni rekordjait.
Szerkesztőségi tippverseny
Bold predictions
balentin: A New Orleans Saints 2013. november 10-én 40 db first downt szerzett a Dallas Cowboys ellen, ezzel a Dolphins 1988 óta fennálló rekordját (39) döntötték meg. A hétvégén a Steelers ezt a rekordot adja majd át a múltnak és legalább 41 first downt fog elérni a Colts ellen.
chester: Johnny Hekker pontosan egyszer fog puntolni a Texans ellen, de azzal megdönti Steve O’Neil 1969-ben felállított leghosszabb punt rekordját, vagyis legalább 99 yardos puntot fog végrehajtani.
katonadani: Az első 8 fordulóban összesen 2 csapat tudott egy meccsen 50 pontot szerezni, majd múlt héten még 2-nek sikerült ez. Ezen a héten 3 csapat is legalább 50 pontot fog feltenni a táblára, konkrétan a Lions, a Steelers és a Rams.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
chester: Johnny Hekker pontosan egyszer fog puntolni a Texans ellen, de azzal megdönti Steve O’Neil 1969-ben felállított leghosszabb punt rekordját, vagyis legalább 99 yardos puntot fog végrehajtani.
hát ez érdekes lenne :D
Bold: Stafford 400+ yardot fog passzolni, a Browns aktuális irányító(i) fele ennyit se, de mégis a Browns fog nyerni.
unofficial bold: Teddy jön, lát és győztes TD-t szerez!