Connect with us

Hír

Mark Ingram: sörszagú volt a sisakom az első negyedben

A Saints vasárnap elpusztította a Bills védelmét idegenben, aminek főszereplője a 3 touchdownt is szerző Mark Ingram volt. Ingram már az első negyedben megszerezte első TD-jét, majd úgy gondolta, jó ötlet Bills szurkolók között ünnepelnie.

Ingram ugyanis meglátott egy szurkolót az ő mezében a pálya szélén, akihez rögtön fel is ugrott….vagy 10 Bills szurkoló közé. Egyesek csak lelökni próbálták, más Bills-rajongók kifejezettten élvezték a pillanatot az ellenfél futójával, egyvalaki viszont úgy gondolta, megkínálja a futót sörrel, és azt Ingramre öntötte. Ingram ezután a negyed hátralévő részében sörszagú sisakban kellett, hogy játszon, de ez őt kevéssé zavarta:

Én élvezhettem a sörét, őneki meg vennie kellett egy újat

nyilatkozta a rutinos running-back. Hogy a sörszagtól indult-e be a meccsen még jobban, azt aligha fogjuk megtudni, de tény, hogy Ingram vezetésével a Saints óriási pusztítást vitt véghez a Bills védelmében.

Külön érdekesség, hogy az Ingram családdal igencsak meggyűlik a Bills baja, Mark Ingram Sr. (Ingram apja) a Giants legproduktívabb elkapója volt a XXV. Super Bowlon. Ez még mindig nem elég? Akkor íme még egy statisztika: Ingramék az első apa-fia páros az NFL történetében, akiket ugyanazzal a draftpickkel (1. kör 28. pick) választottak ki csapataik (1987, 2011).

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x