Lassan már felesleges arról beszélni, hogy mi lenne akkor, ha Sean Lee egészséges tudna maradni, mert ez lehetetlen feltevés. A kiváló linebackernek ismét kiújult egy sérülése és több hetes kihagyás várhat rá. Mivel a Cowboys 11 napon belül háromszor is pályára lép, így jó esély van rá, hogy legalább ezt a három találkozót Lee kihagyja.
Rossz hír ez a Dallas számára, ugyanis sorsdöntő mérkőzések következnek. Mindjárt most hétvégén, a csoportrivális, meglepetésre az egész ligát vezető Eagles lesz az ellenfél, Lee nélkül pedig nem ugyanaz a védelem. A Falcons például 132 yardot futott ellenünk, pedig a kezdő running backjük, Devonta Freeman agyrázkódást szenvedett a mérkőzés elején. Általánosságban is 30 yarddal többet engednek mérkőzésenként az ellenfelek futóinak, ha Lee nincs a pályán, mint amikor a védelem vezére ott tud lenni.
Lee már a szezon folyamán két mérkőzést is kihagyott, helyére pedig a fiatal, Jaylon Smith került, aki ugyan nem teljesít rosszul, de messze nem olyan rutinos és képzett, mint veterán csapattársa. Egyelőre pontosan nem tudni, hogy hány mérkőzéses lesz Lee távolmaradása, de ahogy fentebb írtam, jó esély van három, de inkább négy mérkőzésre. A csapat mindenesetre day to day-ként tüntette fel.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
- A Dolphins leigazolta Odell Beckhamet
- Justin Fields visszahordóként? Erről is beszéltek a Steelersnél
Legutóbbi hozzászólások