Álomkezdés után borzasztó vereségszériába szaladt bele a Denver Broncos csapata, aminek hála Vance Joseph neve is felkerülhet a Black Monday listára sok szakértő szerint. John Elway general manager természetesen nem elégedett a látottakkal, és elég keményen kritizálta csapatát.
Teljesen őszinte leszek, túlságosan leeresztett a csapat. 4-0-lal kezdtünk az előszezonban, 3-1-gyel az alapszakaszban, majd jött a bye week, és onnantól meg 0-5. Úgy gondolták, hogy minden sínen van, de ha ebben a ligában így állsz hozzá az előtted álló meccsekhez, akkor halálra vagy ítélve. Velünk most ez történik, egyszerűen kivéreztetnek, amiből nagyon nehéz talpra állni. Remélem ez egy nagyon jó lecke volt minden játékos számára, és többé nem fordul elő velünk hasonló.
– mondta Elway.
Kemény szavak, legalábbis a kinti média ámul és bámul Elway nyilatkozatától, de igaza van. Trevor Siemian remekül kezdett, és sokan elkönyvelték, hogy ez a jó játék sokáig fenntartható lehet, hogy aztán visszarántsa a szurkolókat a szomorú valóságba. Siemiant azóta már lecserélték Brock Osweilerre, de ő is csak idő kérdése, hogy nem ül vissza a kispadra, hiszen Paxton Lynch, a korábbi első körben kiválasztott irányító teljes felépülése esetén minden valószínűség szerint megkapja majd a kezdőt a szezon hátralévő részére. Már csak az a kérdés, meddig tud élni vele? A Broncosnál ugyanis újra előjönnek a QB kérdések, és mint látjuk, nem ok nélkül. A támadójáték borzasztó, és a méltán híres védelem is elfáradt a sok pályán töltött idő után. Elway erről is beszélt.
Előfordul, hogy kikapsz, akár többször is egymás után, ez ennek a sportnak a velejárója. Na de ahogy mi vereséget szenvedünk meccsek óta, az már több a soknál! Ennél sokkal több van ebben a csapatban, csak képtelenek vagyunk kilábalni a negatív spirálból, amiben most vagyunk. Ezen a képességünkön mindenképp javítanunk kell. Amíg ez nem történik meg, nem fogunk mérkőzést nyerni.
Való igaz, a csapat legutóbbi két meccse katasztrofálisan sikerült, a No Fly Zone által fémjelzett védelem a Patriots ellen 41, az Eagles ellen 51 pontot kapott be, miközben egész évben alig több, mint 18 pontot tesznek fel átlagban. Vasárnap a Cincinnati Bengals ellen jöhet a javítási lehetőség hazai pályán.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ez állati jóóóóóó! “Ennél sokkal több van ebben a csapatban, csak képtelenek vagyunk
kilábalni a negatív spirálból, amiben most vagyunk. Ezen a képességünkön
mindenképp javítanunk kell. Amíg ez nem történik meg, nem fogunk
mérkőzést nyerni.” Fordítom magyarról magyarra némileg zanzásítva a lényeget: amíg kikapunk, addig nem nyerünk.(mióta képesség az, hogy vesztünk?) De a legjobb ezután jön a válaszodban: “Való igaz…” Szellemóriások, ha találkoznak. :D (bocs a trash talkért, de kihagyhatatlan volt)
Ezen én is ámulok és bámulok. Hogy ekkora tiráda kellett. Elég lett volna annyit mondania. “Hogy 0-5-ös széria. A Pats meccsben minden benne volt.” Ott a Patsnek nem is kellett semmi különöset csinálnia. A rengeteg labda eladás, mind remek field pozícióban. Egy red zone-ban kevésbé hatékony csapat is megverte volna őket. Lynchnek kéne adni a karmesteri pálcát mielőbb. A rájátszásnak már annyi. Legalább közelebb kerülnének a QB kérdés megválaszolásához.
Ezt egy kívülállótól el lehetne fogadni, de egy GM-től, akinek igen jelentős szerepe van egy csapat életében, kevésbé. Igaz, hogy annak idején minden idők egyik legjobb támadósorát hozta össze a Broncosnál, majd 2 év múlva egy brutális védelmet rakott Kubiak keze alá, de akkor mindenki Elwayt dicsérte, hogy meg merte húzni Manninget, odavitte Talibot, Wardot és Phillipset meg még lehetne sorolni, kiket. Most, hogy sehol sincsenek, mert már a védelem sem érinthetetlen, jönnek a bajok. Való igaz, a HC nem egy Belichick, de ő is Elway választása volt. Most, hogy gáz van, Elway közvetve a saját döntéseit is kritizálhatná. Nem teszi, ehelyett belerúg a csapatba, kint meg tapsolnak neki, hogy mennyire igaza van. Kb., mintha itthon az MLSZ prominense kiállna, és azt mondaná, hogy baj van a magyar focival, és elkezdenének bólogatni, hogy “de mennyire igaza van”…