Connect with us

Beharangozó

Hálaadás-napi focidömping

A mai csütörtök este eltér a hagyományostól, ugyanis nem egy, hanem rögtön három mérkőzést láthatunk Hálaadás lévén. A programban két csoportrangadó és egy rájátszásért vívott csata szerepel.

 

 

Minnesota Vikings @ Detroit Lions (18:30)

Rengeteg változáson ment keresztül mindkét csapat azóta, hogy október 1-jén 14-7-re győzte le a Lions a Vikingst. Ezt követően 2-2-vel állt a Vikings, 3-1-gyel a Lions és a Packers. A Minnesota számára egy elég nehéz időszak jön, a csapat ugyanis december 17-én játszik legközelebb otthon, ez három idegenbeli mérkőzést jelent zsinórban (Detroit, Atlanta, Carolina), továbbá még egy wisconsini kirándulás is vár a lila-fehérekre. Ellenben a Lions utolsó szakasza elég könnyűnek mondható, a Vikingson kívül nem találkoznak pozitív mérlegű csapattal szemben.

Az imént említett mérkőzés fordulópont volt a két csapat életében, de különsen a Minnesotánál indított el egy hatmeccses sikerszériát. Erre viszont még a legelfogultabb Vikings drukkerek sem számíthattak. Case Keenum ugyanis megmentette a csapat szezonját.

5-2-es mérleget tud felmutatni kezdőként azt követően, hogy átvette Sam Bradford helyét a center mögött. Persze nem szabad megfeledkezni a tényről, hogy a csapat védelme – amely a liga ötödik legjobbja, továbbá a negyedik legkevesebb pontot engedik az ellenfeleknek – alaposan megtámogatja a támadósort. De azt nem szabad elvenni az irányítótól, hogy rendkívül produktív még annak ellenére is, hogy a negyedik héttől kezdve nélkülözni kényszerül a csapat első számú running backjét, Dalvin Cookot. A Redskins és a Rams ellen is 400 fölötti támadóyardot gereblyéztek össze. Keenum nem nyújt hihetetlen teljesítményt, de ami a legfontosabb: nem hibázik. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy meneteljen a csapat.

 

 

Detroitban már kevésbé örömteli a helyzet, a Vikings legyőzését követően három vereséget szenvedtek zsinórban és komoly hátrányba kerültek a Vikingsszal szemben. Jelenleg két győzelem van a két csapat között, vagyis ha a Lions életben szeretné tartani csoportgyőzelmi esélyeit, akkor nem engedhetik meg maguknak, hogy ismét három negyeden keresztül lazsáljanak.

Amíg Keenumnak nem feltétlen kell megszakadnia a győzelemért, addig a Lionsnál egyértelműen Matt Stafford viszi hátán a csapatot. Hiába a liga legalja felé tendáló futójáték és a liga alsó harmadába tartozó védelem, a Detroit 6-4-es mérleggel minden esélye megvan a rájátszásra, de még a csoportgyőzelem sem kizárható. Ráadásul a vereségeik is egy kivételével mind szorosak voltak, szóval az határozottan kijelenthető, hogy van tartása a csapatnak. A négy vereségükből három 5 ponton belüli volt. Stafford egészen zseniális szezont fut minden téren, top5-ben van passzolt yardokban, TD-INT különbségben is.

A mérkőzés kulcsa az lesz, hogy mennyire lesz képes tartani a Lions fala a Vikings félelmetes pass rusher duóját, Everson Griffent és Danielle Huntert, akik ketten együtt 15 sacket szereztek idén (10-5-ös eloszlásban). A Lions támadófala egész évben szenved pass protection terén, csak Jacoby Brissettet vitték többször földre a Detroit franchise irányítójánál. Jó hír a Lionsnak, hogy Taylor Decker visszatértével minőségi javulás volt várható, és az elmúlt két meccsre nem is lehet különösebben panasz. Ha ez mégsem valósul meg, akkor nagyon hosszú és nehéz napja lesz Staffordnak.

Los Angeles Chargers @ Dallas Cowboys (22:30)

A Dallas nem búslakodhat sokáig a hétvégi Eagles elleni mérkőzést követően, csütörtökön a Thanksgiving Night Football állandó résztvevőjeként értelemszerűen ismét jelenésük lesz. A két csapat közel azonos mérleggel várja a találkozót (Cowboys 5-5, Chargers 4-6), de teljesen más formában.

A Cowboys zsinórban két mérkőzést vesztett, legutóbb hazai pályán fújta ki nagyon csúnyán az orrukat a Philadelphia, így most már eléggé kaparnia kell Jason Garrett csapatának az egyik Wild Card helyért. Zeke Elliott nélkül a Cowboys támadójátéka tulajdonképpen megszűnt, két mérkőzés óta képtelenek elérni a 300 támadóyardot, ahogy a védelem sem tud annyit hozzátenni, mint szezon elején. Ennek eredménye, hogy az elmúlt két meccsen -48-as pontkülönbséget sikerült összehozniuk. A Cowboys rossz támadójátékát nem lehet csupán Tyron Smith hiányára fogni, de tény hogy sokat rontott az egység produktivitásán a kiváló tackle távolmaradása. Hogy mennyit, azt most fogjuk megtudni, hiszen Smith visszatér a csapatba. Ellenben Sean Leevel, aki biztosan nem lép pályára, Anthony Hitchens játéka pedig kérdéses.

A Chargers viszont szöges ellentéte a Cowboysnak, utolsó hat meccsükből négyet nyertek és az AFC színvonala miatt minden esélyük megvan arra, hogy rájátszásba jussanak. A múlt héten nem várt nagyarányú győzelmet arattak a Bills ellen. Az 54-24-es győzelem alatt hat turnovert kényszerítettek ki az ellenféltől. Keenan Allen és Melvin Gordon nagyszerű formában van, ahogyan Philip Rivers is. Ami a Chargers ellen szólhat, az az, hogy az utóbbi 7 meccsükből ez lesz az ötödik amit idegenben játszanak majd. A védelem továbbra is komoly erőssége a csapatnak annak ellenére, hogy Jason Verrett idén is kiesett egész szezonra.

 

 

Dez Bryant és Keenan Allen eddig csalódást keltő teljesítményt nyújtottak. Nagy különbség azonban kettejük között, hogy Allen kezd kijönni a gödörből, 13 felé irányuló labdából 12-t elkapott, 159 yardot és 2 TD-t szerzett. Allenhez hasonlóan Bryantet is sokszor veszi célba Prescott, azonban jóval kevésbé produktív. Példának okáért vegyük az Eagles elleni mérkőzést, amikor 14 alkalommal szállt Bryant felé labda, de 8 elkapásból mindössze 63 yardot szerzett, ami azt jelenti, hogy elkapás utáni yardokat nem igazán sikerült szerezni. A legérdekesebb párharc mindenképpen az övé és Casey Heywardé lehet a mérkőzésen.

Mindkét csapat támadójátéka rengeteget épít a futójátékra, ezért fontos kérdés lesz a mérkőzésen, hogy hogyan működik majd a play action és a read option, de alapvetően a hazaiaknál fontosabb ennek megvalósítása. A Cowboysnál visszatér Smith, így a passz és futásblokkolás terén is előreléphet a Cowboys és Prescott is jobban kibontakozhat. Option játékok során a Dallas irányítója remekül teljesít, 7,3 yardot átlagol futásonként, az agresszív pass rusherekkel szemben (Bosa, Ingram) pedig ez remek fegyver lehet. A Dallas futójátéka egyébként még Smith hiányában is jól ment, az Eagles ellen idén második csapatként sikerült átlépniük a 100 futott yardot. Ha pedig hozzávesszük, hogy a Chargers a liga legrosszabb futás elleni védelmei közé, Alfred Morrisnak és Prescottnak is nagy napja lehet.

New York Giants @ Washington Redskins (02:30)

Két peches csapat zárja a hálaadásnapi kínálatot. A Redskins szenved kevésbé, ellenben olyan bika sorsolásuk volt, hogy egyre kevesebb esélyük van a rájátszásra, pedig nem játszanak rosszul a meccsek többségén. A Giantsnél meg minden a feje tetejére állt, és a folyamatos rossz dolgok láncreakciója juttatta most a csapatot a rájátszás álmok helyett az 1/1 közelébe.

Múlt héten sikerült meglepetésre legyőzniük a Chiefs csapatát, de nem fűznénk ahhoz sok reményt, hogy innentől beindul a szekér. Ben McAdoo alatt teljesen szétesett az öltöző, ami miatt a múlt hetihez hasonló csodák tényleg csak csodák, és nem elvárható teljesítmények lehetnek. Viszont ha van csapat, akit most megfoghatnak, az a Redskins, akik a Saints ellen olyan pofont kaptak, hogy az beindíthatja nekik a lejtőn való lecsúszást. 15 pontos előnyről sosem jó kikapni, és nem zárható ki, hogy ez egy negatív spirál kezdő lépése volt.

 

 

Vagy pont az ellenkezője, úgy feltüzeli a csapatot, hogy darabjaira szedik a Giantset. A támadósoruk ugyanis nem tényező, ellenben a Kirk Cousins vezette egységgel, akik képesek sok hosszú drive-ot is vezetni, ami fokozatosan őrölheti fel a védőket, míg a végére teljesne elfogynak, főleg hogy egy hosszabbításos meccsen voltak túl. A hazai csapatban viszont annyi hiányzó van a labda mindkét oldalán, hogy előbb-utóbb kijöhet a minőségbeli különbség, hiszen a Giants védelme nem áll gyengébb nevekből mint tavaly, ne felejtsük el. Landon Collinstól múlt héten láthattuk, hogy nem felejtett el focizni, de Janoris Jenkins is simán lemattolhatja Josh Doctsont például, a New York-i pass rushról nem is beszélve.

A Redkins tehát az utolsó szalmaszálakba kapaszkodva próbál tenni a Wild Card hely valamelyikéért, amihez egy csoportmeccsen való győzelem elengedhetetlen, és hosszú idő után végre egy papíron könnyebb csapatot kaptak. A Giantsnél viszont a győzelem mámora lehet átlendíti őket a maradék hat fordulón, és megmenti őket attól, hogy csak két győzelemmel zárják a 2017-es szezont.

 

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Dalmus
Dalmus
2017-11-23 15:16

Hali!
Fantasy kérdés: Jay Ayaji vagy Samaje Perine szerintetek? Tudom hogy van fantasy cikk, csak ha szerintetek Ayaji a jobb választás akkor kiveszem perine-t!
Köszi

Debreceni József
Debreceni József
Reply to  Dalmus
2017-11-23 18:24

Perine jobb választás de kérdéses a játéka.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x