Darrelle Revis 2007-ben a Jets első köröse volt és évekig volt a liga messze legjobb cornere. Az utóbbi években azonban megkopott a játéka, a Jets ki is vágta, azonban a Chiefsnek sikerült meggyőznie őt a folytatásról. Ráadásul pont a Jets ellen debütálhat a pályán új csapatában.
Messzire nyúlik vissza a közös múltunk, remek időket töltettel el a Jetsben. Megvoltak a magunk sikerei, az egymás utáni két elveszített AFC döntő például. Remek emberek és csapattársak voltak körülöttem. Az örökségem nagy része a Jetshez kötődik, ezért nincs semmi harag a részemről, mindössze most egy másik csapatban vagyok.
Revis tehát nem érez extra motivációt, hogy bizonyítson volt csapatának. Egyetlen célja van, hogy segítse a Chiefst, és ha ehhez a Jets ellen kell teljesíteni, hát akkor a Jets ellen fog teljesíteni (meg különben is, aki volt jetsesként a Patriotscal nyer Super Bowlt, majd utána rögtön visszatért a Jetshez egy valag pénzért, ugyan miért haragudna bárkire is?).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások