Tegnap lejátszották az év legszórakoztatóbb meccsét Buffalóban, amikor is szakadó hóesésben léptek pályára a Colts ellen. A mostoha körülmények a meccs kimenetelére is hatással voltak, hiszen nagyrészt a futójáték dominált, mert jobbat nem lehet kitalálni ilyen időben.
Ezt Joe Webb, a Bills irányítója is megerősítette. Noha Nathan Peterman kezdett Tyrod Taylor sérülése miatt, agyrázkódás gyanújával neki is el kellett hagynia a pályát, így Webb fejezte be a találkozót a Bills offense-ében. Nem volt egyszerű dolga, hiszen a folyamatosan szakadó hó és a néhol korcsolyapályává alakuló talaj alaposan megnehezítette a játékot, de szerinte ez elkerülhetetlen ilyen esetekben.
Esélytelen, hogy felkészülj ilyen hóra. Nem ez az első meccsem hóviharban, és én mondom, itt csak alkalmazkodni tudsz, tudatosan készülni nem.
Webb még vikingsos pályafutásán szállt be Brett Favre helyére a lilamezesekhez, ráadásul akkor a University of Minnesota pályáján kellett játszaniuk, szabad téren, néhol szakadó hóesésben. Akkor nem jött le győztesen a pályáról, most azonban igen. Ami azért is nagyszerű, mert az eredmények alakulását látva tovább él a rájátszás remény a Bills számára. Mondjuk ahhoz nem ártana, ha Tyrod Taylor mihamarabb visszatérne, ideális körülmények között ugyanis nem szívesen fogadnék arra, hogy akár Peterman, akár Webb győzelemre vezeti csapatát.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások