Tegnap este megerősítették a vizsgálatok, amit már sejteni lehetett: Carson Wentz térdszalagja elszakadt, így ki kell hagynia a szezon hátralévő részét. Az irányító tegnap videóüzenetet küldött a szurkolóknak, amiben elmondta, hogy nagyon kemény napja van, de megígérte, hogy erősebben tér majd vissza, mint valaha.
Természetesen elég nehéz nap ez a mai a számomra, nem fogok hazudni. Hiszek Istenben és hogy van egy terve, de ettől még nagyon nehéz nap volt ez és meg fog viselni még egy darabig. Megígérhetem mindenkinek – minden szurkolómnak Phillyben, Észak Dakotában és az egész országban -, hogy ez nem fog megállítani. Erősebben fogok visszatérni, mint valaha. Motivációnak fogom felhasználni a történteket és így vágok neki a rehabilitációnak.
Összességében, ez az idei év nagyon különleges nekünk. Most nyertük meg az NFC Eastet. Ez volt az első lépése a kitűzött céljainknak, most innen folytatjuk. Végig a csapattal leszek és végig támogatni fogom őket. Tökéletesen megbízom Nickben és az edzői stábban és mindenki másban, hogy kiválóan fognak teljesíteni. Elég sok sérültünk volt egész évben és mindig volt egy következő srác, aki be tudott állni. Így lesz ez most is. Nick remek munkát fog végezni és el fogja vezetni ezt a csapatot. Én pedig ott leszek és támogatni fogom, amiben csak tudom.
Szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek, aki gondolt rám és imádkozott értem. A világot jelentik nekem a telefonok, az sms-es, a tweetek, az emailek, minden. Nagyon jó tudni, hogy ennyi ember imádkozik értem és támogat engem. Tényleg nagyon sokat jelent ez számomra. Isten áldjon mindenkit és ígérem, hogy ez az egész nem fog megállítani. Erősebben fogok visszatérni, mint valaha.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
Legutóbbi hozzászólások