Az október a mellrák elleni, a november pedig a prosztatarák elleni küzdelem hónapja az NFL-ben. Azt hihetnénk, hogy a liga ennyire szolidáris és együtt érző, hogy talán egy kis jó szándék is vezérli a profiton kívül. Hihetnénk, ha nem lennének olyan nevetséges és piti húzások, mint ami Cam Heywarddal történt.
A Pittsburgh Steelers defensive endjét megbüntette az NFL azért, mert ráírta a szeme alatti fekete festékcsíkra, hogy “Ironhead”. Ez egy becenév, amit Heyward édesapja kapott még akkor, amikor még az NFL-ben játszott. Sajnálatos módon az egykori futó 2006-ban, hét év küzdelem után agyrákban meghalt. Rá emlékezett ezzel a gesztussal Heyward.
Természetesen meglehet érteni az NFL álláspontját is. Tim Tebow például egyetemi évei alatt biblia versek címeit festette az arcára, aminek következtében a google adatai szerint 24 óra alatt több 10 millióan kerestek rá az adott versre. Vagyis ez egy potenciális reklámfelület, az pedig aligha hiányzik az NFL-nek, hogy a játékosok burkolt vagy kevésbé burkolt üzeneteket (reklámokat) hirdessenek az arcukon. Azzal viszont nehéz egyet érteni, hogy a rák elleni küzdelem hónapjában miért ne hívhatnák fel a figyelmet ilyen módon a problémára. Nem ez lenne a cél?
Egyébként érdemes megjegyezni, hogy az NFL nem engedi, hogy DeAngelo Williams egész évben rózsaszín csuklószorítóban játsszon a mellrákban elhunyt édesanyja tiszteletére. Ha mégis így tenne, az elég költséges vállalkozás lenne. Erről Brandon Marshall, a Jets elkapója tudna mit mesélni, ő visszaeső öltözködési szabályszegőként már 36 ezer dollárt volt kénytelen átutalni a liga számlájára. De a korrektség kedvéért tegyük még hozzá, hogy a büntetésekből befolyt összeget az NFL jótékony célokra fordítja.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások