Ha nem is túl jó értelemben, de mozgalmas időszaka van a Cardinalsnak, előbb Adrian Petersont kellett IR-re tenni, majd vállalhatatlan támadójátékkal maradtak alul a Redskins ellen, most pedig felütötte a fejét egy olyan hír, hogy Bruce Arians újabb cserét eszközöl az irányítók között. Az egészségesnek tűnő Drew Stanton fogja újra megkapni a karmesteri pálcát, Blaine Gabbert pedig újra csere lesz, jelentette be a csapat főedzője.
Nehéz eldönteni melyik irányítóval jár kevésbé rosszul az idén kiábrándító focit játszó Arizona, de Gabbert Washington elleni produkcióját nehéz lesz Stantonnak alulmúlnia. Az egykoron első körös QB a hétvégén 41 passzkísérletéből csupán 16-ot tudott sikeres átadásra váltani, mindössze 189 yardot ért el a levegőben, de sikerült egy interceptiont és három fumble-t is vétenie. Ilyen egyedülállóan rossz teljesítményre (41 kísérletből 16 vagy kevesebb sikeres átadás) pedig eddig csak egy játékos volt képes korábban, aki nem más, mint…Blaine Gabbert. Ez a bravúr 2011-ben jött össze neki jaguarsosként, amikor a Saints ellen 23-10-re hasaltak el.
A döntés tehát magyarázható azzal, hogy Gabbert alkalmatlan arra, hogy egy NFL csapatot irányítson, az viszont kérdés, hogy Stanton megoldás-e, hiszen neki is megvannak a gyengéi. Olyannyira, hogy a Rams ellen egy 21,7-es passer ratinges meccset is sikerült lehoznia, amivel az idei szezon top5 leggyengébb teljesítménye közé könnyű szerrel tud beférkőzni. Az irányítóhelyzet egyértelműen nem a Cardinals erőssége, Palmer nem fiatal és ki tudja, mi lesz vele, a mögötte lévő cserék pedig még egy középszerű szezon lehozására sem elegek. Fontos lesz a jövőben ezt a problémát feloldania az Arizonának, mert nagyon úgy tűnik, hogy az NFC West komoly tehetségeket szerzett magának irányító poszton.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
Legutóbbi hozzászólások