Láttátok jönni mi? Nem ért váratlan meglepetésként senkit gondolom, hogy egy olyan rutinbombánál, mint James Harrison bepróbálkozik Bill Belichick, hátha szeretne még egy gyűrűt nyerni.
Harrisont nem vette fel senki a waiverről, ez pedig azt jelenti, hogy innentől bárkivel tárgyalhat bármekkora szerződésről. A korábban a Browns kivételével minden AFC North csapatot megjárt passzsiettetőt most más csoportból, de az AFC-n belül várják vizitre, név szerint a New England Patriots.
A Steelers legendája méltatlanul kevés lehetőséget kapott idén akkor is, amikor egészséges volt. Ráadásul rettentő szimpatikus módon karácsony előtt köszöntek el tőle, hogy helyet csináljanak az eltiltásból visszatérő Marcus Gilbertnek az 53 fős keretben. Ez pedig pont az érdeklődő csapatok malmára hajthatja a vizet, mert bár Harrison nem fiatal, mivel alig kapott terhelést, a rájátszásban teljes fordulatszámon pöröghet új egyesületében, a motivációjával pedig sosem volt gondja. Ráadásul a Patriots keretében elférne még egy jó edge rusher.
Amennyiben sikerül megállapodnia a Patriotsszal, akkor az offense-ben és a defense-ben is megtalálható lesz a liga legidősebb aktív játékosa, hiszen Tom Brady és Harrison együtt csaknem 80 évesek. Leigazolása esetén a házat is rá lehet tenni arra, hogy az AFC döntőben a Steelers és a patriots fog találkozni…
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások