Andrew Luck az Indianapolis Colts irányítója, tegnap adta első interjúját azóta, hogy Hollandiában elkezdték kezelni a sérült vállát. Megjegyezte, hogy nincs szüksége újabb kezelésekre és nem gondolja, hogy egy új műtétre lenne szükség. Luck még a 2015-ben szenvedett el egy sérülést és azóta nem játszott egészségesen, azt állították ebben a szezonban pályára léphet, de végül egy mérkőzésre sem volt benevezve. Luck a következőket mondta a sajtó munkatársainak:
Erősnek és magabiztosnak érzem magamat, és ez jó. Fel vagyok készülve arra, hogy dobáljam a labdát. Ez egy hosszú folyamata a visszatérésnek, magasabb szinten szeretnék visszatérni, és nem szeretném kihagyni a rehabilitációnak egy lépését sem. Úgy gondolom nincs szükség újabb műtétre. Jó úton halad a felépülésem és ezért gondolom, hogy lassan végre dobálhatok edzéseken. Az a tervem, hogy mindenben készen álljak a következő szezonra. Nem érzem úgy, hogy bármi veszélyeztetné a 2018-as szezonom. Más sérült játékosokhoz hasonlóan nekem sem könnyű nézni, hogy a többiek játszhatnak, nem éreztem magam ez idő alatt a csapat tagjának.
A fiatal irányító nagy reményekkel érkezett 2012-ben a Coltshoz, és első három szezonjában a rájátszásba is bejutott. Azonban a támadófal játékosai nem tudták megvédeni elégé, így nagyon sok ütést szenvedett el az utóbbi szezonok alatt, ami miatt olyan hírek is napvilágra láttak, hogy nem folytathatja pályafutását. A Colts is reméli, hogy a következő szezonban már Luck fogja irányítani a csapatot.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Visszavonult Albert Wilson
- Házi feladat letudva – Giants draftértékelő
- Először BPA, aztán needek – Raiders draftértékelő
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások