2014-ben vérszagot éreztek az Olümposz árulói, és Jake Locker jogosan megszerzett uralmát felforgatva tették tönkre a titánokat. Azonban Markosz Mariotosz, a homéroszi hős elhozta a fényt, és Uránosz gyermekei visszaszerzik a jussukat.
[dropcap]M[/dropcap]int mindannyian tudjuk, az idők kezdetén a titánok uralkodtak mindenki felett. A csupa sárkunyhós texasi, a lószarszagú indianapolisi balgák, és a maláriától fetrengő floridaiak azonban bedőltek a hecckampánynak, és több éves kitartó ostrommal megfosztották a Nashvilliosz-hegy lakóit attól, amiért annyit küzdöttek. Tíz éve már, hogy letűntek a dicső évek, de 2014-ben kerültek igazán a mélypontra. Most hosszú évek építkezésével revansot vesznek a szenvedésekért, és a úgy fogják felzabálni a Kansast, hogy öröm lesz nézni.
Miért fog győzni a Titans?
Két dologhoz ért csak a Chiefs.
Van néhány trash gadget játékosuk, akiknek annyi a tudásuk, hogy gyorsak. Tyreek Hill és Kareem Hunt a hátukon viszik ezt a csapatot, de mi van akkor, ha el van véve az egyetlen fegyverük? Tyreek Hill életképtelen, egy route-ot nem tud megfutni, annyi a dolga, hogy “menj előre oszt csók, ott a vonal, fussál addig”. A szezonban négy alkalommal tudott csak 100 yard fölé kerülni. Ahhoz nem kell tehetség, hogy lefutod a másikat, aztán a kezedbe dobják a labdát. Ha egy kicsit is életképes egy defense, ott nincs esélye. Márpedig a várhatóan All-Pro Kevin Byard és a Hillhez hasonlóan villámgyors Adoree Jackson nem fogják hagyni, hogy mögéjük kerüljön. A Titans mutatja fel a liga egyik legjobb mélységi védelmét, itt nem lesz ingyen TD.
Kareem kicsoda? Én egy ilyen nevű embert ismerek, az pedig nem Hunt, hanem Abdul-Jabbar, a valaha élt egyik legjobb a saját sportjában. Hunt sosem fog eljutni ide. A szezon eleji hype nagyon gyorsan lelankadt, és bebizonyosodott, hogy ő is csak egy feláldozható, lecserélhető, értéktelen futó, aki semmi pluszt nem tud nyújtani. Ha nem nézzük a nagy futásait, ami ugye inkább a védelem hibája, mint az ő érdeme, alig tud három yardot cipelni kísérletenként. Az idén ötödik legtöbb futást megállító Wesley Woodyard fog figyelni rá, aki nem vét hibákat. 363 alkalommal futottak Woodyard ellen, ő pedig egymaga megfogta minden hatodikat. Minden tizedik futás, ami a Titans ellen indult, ha Woodyard a pályán volt, nagyon hamar szopórollerbe ment át, ugyanis Woodyard tett róla, hogy a vártnál jóval kevesebbet hozzanak a mamlasz futók.
És ha ez nem lenne elég, ott van Brian Orakpo is. Az öreg Brian minden nyolcadik passzsiettetési kísérlete sikeres volt, és nyomást helyezett az irányítóra. Alex Smith-nek vagyon mennyire lesz kedve mélyre dobálgatni, ha a kis ropitestét Orakpo elfújja féltüdővel?
Miért fog veszíteni a Chiefs?
Valljuk be, ez nem mindenidők Chiefs-csapata, csak egy újabb lufi. És lufi a védelme is. Márpedig ez nem lesz elég, hogy a Tennessee négyfejű hidráját leverjék.
Az első fej Mariota. Mariota ebben a szezonban altatott csak mindenkit, és elhitette velünk, hogy a tavalyi világverő Red Zone-számai csupán egy évig tartottak ki. DE NEM! Teljesen kiveszi a Chiefs nyomását azzal, hogy passzsiettetéskor még mindig a liga egyik legjobbja. Nyomás alatt olyan pontos, mint Brady, és a zsebet is olyan jól érzi. Ezek a tények, ez van.
A második fej Derrick Henry. Jól jön Murray sérülése, végre szabadon lehet ereszteni őt. Annyira félnek tőle, hogy Marcus Mariota MVP-szinten dobál, amikor play-actiont játszanak. A második legtöbb yardot hozza kontakt után átlagosan, ő egy bulldózer csillogó fekete bőrbe csomagolva. Henry imád balra futni, ez az oldala pedig különösen gyenge a Chiefs futásvédelmének. Itt közel öt yardot engednek, míg a túloldalon csak három és felet. Derrick Johnson szutykos a futás ellen. Úgy csúszik le az ellenfélről, mint a takony (harmadik legrosszabb a ligában), nem lesz ennek jó vége a számára.
A harmadik fej a mindig megbízható Rishard Matthews. Élete játékát mutatja be a Titansben, Marcus Petersnek pedig köze nem lesz hozzá. Az eltiltásban ellustult CB nem fog tudni ellenállni annak az elkapónak, aki az ő oldalán 125.2-es ratinget biztosít Mariotának.
A végső fej pedig Delanie Walker. #Elit szinten játszik sokadik éve, és nem fogja hagyni, hogy holmi pirosba öltözött csírák lemakkoltassák. Walker a rá dobott labdák több, mint 58 százalékából első kísérletet, vagy TD-t csinált. Ő a kulcsa a láncok mozgatásának, és ő a kulcsa a passzjátéknak. És kinek kell őt fognia? Eric Murray? Komolyan? Aki a csapatban a legtöbb yardot engedte? Egymaga meg fogja írni a Titans gameplant: ha Murray van Walkeren, dobd oda, és TD lesz.
A konjunktúra is a Titanst igazolja
A Chiefs az erős kezdés után csúnyán leült, majd a szezon végére megint visszakapaszkodott. Itt az ideje az újabb hullámvölgynek. Velük szemben a Titans a szezon közepén élte meg a csúcsot, és most jött el a lehetőség, hogy felfelé törve egészen a divíziókörig meneteljenek. A közgazdaságtan nem hazudik.
Tippjeink
Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszás-meccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az nem véletlen. Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
A tippsorig még el is hittem,hogy komolyan gondolod és van keresnivalója a Titansnek :D :D :D
A steelers ellenit remélem nem kgym írja:D
Nagyon jó írás, elhittem! :)