Januárban megszokás, hogy felpörög az edzőpiac, hiszen több csapat is főedzőt, koordinátort, general managert vagy pozíciós edzőt cserél az offseasonben. Az elmúlt napokból kimondottan sok hírről lehet beszámolni, először a védőkoordinátorokkal kezdjük.
Teryl Austin – Bengals
A pletykaként felmerülő hír mára hivatalossá vált. Teryl Austin otthagyta a Lionst, és elfogadta a Bengals állásajánlatát a megüresedett DC posztra. Austin Jim Caldwell stábjához tartozott, és miután őt menesztette a Lions, valamint nagyon valószínű, hogy Matt Patricia lesz a főedző, így kevesebb szerep hárulhatna Austinra a védelem megszervezésében. Ezzel szemben Cincinnatiben a saját képére formázhatja a védelmet, ami ha az idei Lions egységet nézzük, nem hangzik rosszul. A Lions szerezte ugyanis a harmadik legtöbb turnovert az alapszakaszban.
Paul Guenther – Raiders
Az előbb említett Austin épp az ő helyét vette át a Bengalsnál, Jon Gurden ugyanis vele szerette volna erősíteni a stábját Oaklandben. Sok név felmerült a posztra – többek között Austiné is – de Guenther neve elejétől a végéig ott volt az esélyesek között. Annyiból fura, hogy nem igazán van közös múltja Grudennel, ráadásul nem is nagy nevű szakember. A Bengals védelme például jobb esetben is csak átlagos volt, ezért sokan nem is értik, miért rá vadászott ennyire Gruden. Minden segítője, így Guenther is 4 éves szerződést kapott.
Vic Fangio – Bears
Bár nagyon hajtott rá a Packers, végül marad a jelenlegi stáb tagja Fangio. Matt Nagy ugyanis inkább a támadókra fog fókuszálni, ezért szeretné, ha egy megbízható ember kezébe kerülne a védelem, Fangio pedig az. A korábban a 49ersnél is remek munkát végző szakember a Bears rendkívül fiatal egységéből is kihozta a maxot, és elkezdett építeni egy olyan alapot, amire hosszú távon lehet építkezni. Ilyen a jó nevekből álló front seven, vagy a fiatal Amos – Jackson safetypáros is.
Gus Bradley – Chargers
Bradley szerződése is lejárt a héten, és akadt is nem egy kérője. Bár erős volt a csábítás a Packers és a Seahawks részéről is, végül sikerült megállapodnia vele a Chargersnek egy új, 3 éves szerződésről. Nem véletlenül volt kapós a neve, hiszen egy elképesztő egységgé kovácsolta a Chargers védelmét, ami előtte nem sikerült másnak, hiába álltak a rendelkezésükre nagy nevű játékosok. Bradley új sémát (3-4-ről 4-3) is adott a csapatnak, és ez telitalálatnak bizonyult.
Mike Pettine – Packers
Se Fangio, se Bradley nem jött össze, így maradtak a harmadik névnél, aki iránt senki nem érdeklődött. Pettine-ről mindenki a brownsos bukójára asszociál, ami óriási hiba. Egyrészt melyik főedző nem bukott Clevelandben, másrészt meg attól, hogy valaki HC-ként nem jó, koordinátorként még lehet hasznos. Így vagyok Pettine-nel is, aki öt évig volt védőkoordinátor (4 év Jets, 1 év Bills), és egyszer sem volt olyan védelme, ami ne lett volna top 10-es. Ebben a szezonban a Seahawksnál dolgozott consultantként, szóval akár onnan is csepegtethet valamit a Packers védelmébe.
Don “Wink” Martindale – Ravens
Miután Dan Pees visszavonult, a Ravens védőkoordinátor pozíciója is megüresedett, és házon belül orvosolták a problémát. Martindale eddig a linebackerek edzője volt, munkájáról pedig C.J. Mosley fejlődése ad példát, aki mára posztja legjobbjai közé tartozik. Az 54 éves szakember 2012 óta dolgozik Baltimore-ban, és minden ellesett Peestől ahhoz, hogy ne legyen semmilyen visszaesés a defense teljesítményében.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Azért Pettine-nél érdemes megjegyezni hogy mit nem adna a Browns két olyan szezonért most. :D
Remélem azért összerakja legalább olyanra a Packers védelmet, hogy a liga első feléhez tartozzon.
Csak az a baj sajnos, hogy Patricia Giants drukkerként New Yorkot preferálja Detroit helyett..TA jó védőkoordinátor lesz és később talán átveheti Marvin Lewis helyét.