A Lions az utóbbi időben megrekedt az átlagnál jobb, de még nem SB-esélyes csapatok szintje között. Ezért döntött úgy a vezetés, hogy Jim Caldwellnek ideje mennie, helyére pedig kinevezték minden idők legsikeresebb dinasztiájának egyik oszlopát, Matt Patriciát (nem mellesleg az őt kinevező GM, Bob Quinn szintén Patriots nevelés). Most már csak annyi kellene, hogy a Matt Stafford révén top irányítóval rendelkező csapat végre ne csak becsússzon nagy keservesen a rájátszásba, hanem ott komolyan vehető tényező is legyen. Erre pedig most minden adott.
A Lions jelenleg 44,7 millió dollárnyi cap space-szel rendelkezik, ami a 10. legtöbb a ligában. Igaz, sokakkal ellentétben a csapat nem igazán tud pénzt felszabadítani:
Washington nem mutatott semmit ezért a 2,7 millióért, amit meg lehetne rajta spórolni. Persze az ő maradása nagyban függ attól, hogy mi lesz Ziggy Ansah-val, de szerintem Kerry Hyder, Anthony Zettel és Ansah/Újonc minden probléma nélkül megoldja majd Washington hiányát. Illetve még Ebront lehetne kivágni, de egyrészt nincs pénz szűkében a csapat, másrészt nem nagyon van nála jobb opció. Meg ki tudja, hátha az ötödik szezonjára értelmesen kezd el játszani.
Szabadügynökök
FA-ból már sokkal jobban áll a Lions, már ha az jó, ha rengeteg lejáró szerződésű játékosa van a csapatnak. Mindenkit nem soroltam fel, mert RFA-kkal együtt összesen 22-en lennének itt, így csak a fontosabb játékosokkal foglalkozunk.
Az jól látszik, hogy Ansah-n kívül nincs nagy nevű szabadügynöke a csapatnak, és igazság szerint Ansah sem olyan haj de jó. Egyrészt idén májusban már 29 éves lesz, tehát egy nagy szerződés van még benne a karrierjében és egész biztos, hogy azt ki akarja maxolni. Ez vélhetően sikerül is majd neki, bár kizártnak tartom, hogy a Patriotsban nevelkedett Quinn-Patricia duó ehhez asszisztálna. Azonban nem lehet kizárni a franchise taget a rendkívül sérülékeny védőnél, hisz a defensive endekből pocsék a piac, a csapat pedig csak a 20. helyen draftol, így talán egy lehelletnyivel nagyobb esély van a maradására, mint a távozására (Update: Ansah meg is kapta a taget).
Tavon Wilson ugyanakkor szinte biztos, hogy marad, hisz kiderült, hogy egy tök jó kis safety, csak a Patriotsban nem ment neki. Nem is lenne drága, ráadásul így a sérülése után safetyként beugró Quandre Diggs is visszatérhetne a slot corner poszthoz, ahol igazán elit teljesítményt nyújtott. Hozzá hasonlóan én Tahir Whitehead hosszabbításában is hiszek: futás ellen jó volt, coverage-ben már kevésbé, de emiatt olcsóbb is lenne, ráadásul ismeri annyira a csapatot és annyira kevés használható LB van a csapatban, hogy kizártnak tartom, hogy ne hosszabbítanának vele. Ahogy vélhetően Haloti Ngata is kap még egy utolsó évet (ha akar), hisz vele elég pofás volt a védelem, ráadásul messze ő volt a legjobb belső pass rushere a csapatnak.
DJ Hayden és Paul Worrilow maradását egyáltalán nem tartom valószínűnek, mindketten csapnivalóan játszottak, hasonlót a hátsó körökben is lehet szerezni. Ahogy Newin Lawson is borzasztó éven van túl, pedig tavalyelőtt igazán remek volt: de mivel itt a második körben draftolt Teez Tabor, aki a szezon végére egyre több lehetőséget kapott, aligha fog Lawsonra pénzt áldozni a Lions (főleg, hogy még elég drága is lenne). Hozzá hasonlóan vélhetően Travis Swanson detroiti karrierje is befejeződött, mert hiába jó center valaki, ha több agyrázkódása van, mint lejátszott meccse. Ráadásul a helyére ott van a guard Graham Glasgow, utóbbit pedig simán lehetne akár a piacról is pótolni.
Illetve van a csapatnak még két RFA-ja, TJ Jones és Zach Zenner. Előbbi egy teljesen jó 3-4. számú elkapó, utóbbi pedig ugyanez futóban, bagóért megtarthatóak a tenderükkel, szinte biztos, hogy maradnak.
Érkezők/maradók
A Lions legnagyobb hiányposztjai a védelemben vannak: pass rusher, DT, LB mindenképp kellene, ahogy egy jó guard és egy futó is elférne (a TE vagy a CB2 posztot most hagyjuk, mert oda elvileg van magasan választott ember). Ezeket viszont relatíve könnyen orvosolni lehet:
TJ Lang már el is kezdte hájpolni Josh Sittont, akire nem tartott igényt a Bears. Pedig Sitton még mindig elit guard és hatalmas lenne, ha az Aaron Rodgerst évekig védő két elit falember Detroitban játszana (és ha nem sérül le megint mindenki, akkor végre nem vernék félholtra Staffordot). A patriotsos Dion Lewis pedig szintén adja magát, hisz Stevan Ridley-vel is bepróbálkozott a csapat, nem is lenne olyan drága, Ameer Abdullah pedig bust.
Az offense nagyjából ennyi (plusz ugye Jones és Zenner), a védelemre kell komolyabban koncentrálni. Az Eaglesszel SB-t nyerő Nigel Bradham például ideális lenne a Lionsnek, kiegészítve Whiteheaddel és az újonc Jarred Davisszel már elég korrekt kis LB-sorral rendelkezne a csapat. Wilson megtartása alap, ahogy szerintem a 34 éves Ngata is marad, bár egy Dontari Poe például nem lenne rossz. Ráadásul jelen keretek között még bőven lenne pénz kiegészítő játékosokra, sőt a Lions akár egy Le’Veon Bellt is megengedhetne magának (persze ebben az esetben nem kellene Lewis).
Pass rusher ugyanakkor nem érkezett az én forgatókönyvem szerint, de ennek több oka is van. Ansah nagyon drága, sérülékeny, a tavalyi 12 sackjéből pedig kilencet a Giants, Bengals (16. hét) és Packers (17. hét) ellen szerzett, vagyis szinte csak a legpocsékabb támadófalak és csereirányítók ellen volt képes alkotni. Ez nem ér 10 milliót sem, nemhogy 15-17-et, amit egy top DE keres. Így hát marad a kvázi kikukázott, de kifejezetten jó Hyder-Zettel duó, ami nagyon Patriots way, ráadásul első vagy második kört nyugodtan lehet pass rusherre áldozni, hisz rengeteg első kör végét vagy második kört érő prospect van.
(UPDATE: Ansah tagje némileg megborította az elképzeléseimet, ugyanis ezzel eléggé beszűkültek a Lions lehetőségei. Valószínűleg nem fog ezek után top guard érkezni a csapathoz, illetve én most Ngata maradását is kizártnak tartom. Ugyanakkor van rá reális esély, hogy a Lions megpróbálja elcserélni a védőt (ahogy például tavaly Sheldon Richardsont is elcserélte a Jets, vagy Chandler Jonest a Patriots), ami a körülményeket figyelembe véve sokkal logikusabb és racionálisabb lépés lenne).
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”