A Jets szabálymódosítást nyújtott be, melyben maximálnák a Defensive Pass Interference, vagyis a DPI büntetését 15 yardra. Ettől csak abban az esetben lehetne hosszabb büntetést kiróni, ha a szabálytalanság látványosan szándékos vagy túlzó. Erről már volt hír, azonban Troy Vincent NFL-alelnök elmondása alapján van támogatás a javaslat mögött, és nem lepődne meg, ha elfogadnák. A csapatok vezetősége mindig is rettentő konzervatív volt, és számolni kell azzal, hogy inkább később beszélnek róla, hiszen idén is kevesebb pont volt a ligában, mint tavaly, és ez szerintük bántja a nézettségi adatokat.
A szabályváltoztatás teljesen megváltoztatná a támadófocit. Tavaly 277 DPI lett bedobva, ebből 137 darab 15 yardnál távolabbra ment, sőt 49 darab 30 yardra vagy messzebbre.
Az egyetemi futball már használja ezt a szabályt, vagyis 15 yardot jelölnek ki a megelőző pontból a büntetés pontja helyett. A szabály hátránya, hogy a védők lényegében óvatos duhajként viselkedhetnek az elkapóval mélyen is, tudván, hogy nem 40-50 yardot fognak kapni, hanem csak tizentötöt, ha nem tolják túl a biciklit. Előny is származik belőle, egy támadó nagyon nehezen fogja tudni magára húzni a félpályás büntetést, ami azért valljuk be, keményen segíti a hátrányból játszó csapatot.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások