Három csere is történt tegnap éjjel, amiben veterán játékosok cseréltek gazdát, ráadásul kettőben a Dallas Cowboys csapata volt a főszereplő.
Egyrészt a dallasiak megszerezték Tavon Austin a Los Angeles Rams csapatától egy hatodik körös pickért cserébe. Austin ugyebár a 2013-as draft 8. választottja volt, ehhez képest most a 193. picket kapta érte a Rams, szóval látszik, mennyire nem vált be a szélvészgyors elkapó, aki visszahordóként és gadget futóként is hasznosabb teljesítményt nyújtott.
A Cowboys Austin megszerzése mellett elcserélte tavaly draftolt elkapóját (és visszahordóját), Ryan Switzert Oaklandbe a defensive tackle Jihad Wardért cserébe. Wardot két évvel ezelőtt a második körben húzta a Raiders, míg Switzer tavaly volt negyedik körös pick.
És végül a Jets szerezte meg egy hetedik körös pickért (235. overall) cserébe Henry Andersont, a Colts védőfalemberét. A korábbi harmadik körös pick remek újonc éven volt túl, azonban azóta két éven át sérülésekkel bajlódott és nem tudott azon a szinten játszani és nem is illett igazán az új 4-3-as rendszerbe.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások